MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon; karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot – közölte a vállalat az MTI-vel.
A fogyasztók Budapesten több mint 180 millió italcsomagolást vittek vissza a kötelező visszaváltási rendszer élesedése óta. A főváros után a legtöbb palackot Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltották vissza.
A vármegyék közül Pest vármegye után a legtöbb palackot Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyében vitték vissza. A budapesti kerületek közül a 11. kerületben váltották vissza a legtöbb palackot, üveget és dobozt.
A legnépszerűbb visszaváltási nap a szombat, aki elkerülné a nagyobb forgalmat, érdemesebb kedden vagy szerdán visszaváltania, bár általában már ezeken a napokon is meghaladja a 4 milliót a visszaváltások száma országos szinten – jelezte a MOHU.
Országszerte 4500 helyen biztosított az italcsomagolások visszaváltása, amelyből mintegy 1500 kézi REpontként működik. A MOHU célja, hogy a visszaváltási helyek száma a jövőben tovább emelkedjen, ezzel is támogatva a visszaváltási arány növelését
– hangsúlyozták.
A közleményben felidézték: Magyarországon a négyszáz négyzetméternél nagyobb üzleteknek volt kötelező a visszaváltási rendszerhez való csatlakozás. A mindennapi üzemeltetés, az automaták tisztítása, környezetük rendben tartása és a megtelt gépek ürítése a boltok feladata, ezért a MOHU minden visszaváltott palack után kezelési díjat fizet az üzleteknek.
A vásárlók körében továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód, ilyen formában több mint 40 milliárd forintot fizetett vissza a MOHU. Európában egyedülálló módon a visszaváltási díj közvetlenül bankszámlára is kérhető, a fogyasztók mintegy 16 százaléka él ezzel a lehetőséggel – közölték.
A palackonként járó 50 forint karitatív célokra is felajánlható, mostanáig több mint 118 millió forint gyűlt össze a gyermekkórházak részére.
Az Európai Unió 2029-ig 90 százalékos újrahasznosítási arányt tűzött ki célul a PET italcsomagolásoknál. Becslések szerint Magyarországon évente több mint 3 milliárd italcsomagolás kerül forgalomba. A korábbi időszakban az italcsomagolásoknak csak 30 százalékát lehetett visszagyűjteni – ismertette a vállalat.
Az EU egyre több országában működő visszaváltási rendszer 2024 januárjától lépett hatályba Magyarországon, de a gyártók június 30-ig türelmi időt kaptak a betétdíj nélküli termékek forgalmazására. A többutas palackokat ugyanúgy vissza lehet váltani az azokat forgalmazó üzletekben, ahogy korábban, az új rendszer nem változtatott ezen a gyakorlaton. A kötelező visszaváltási rendszer egyik legfontosabb célja a több milliárd egyutas palack visszaváltása és anyagában való újrahasznosítása – közölte a MOHU.
Kapcsolódó cikkeink
DRS megtakarítási kártyát vezet be az Aldi Írországban
Új Deposit Return Scheme (DRS) megtakarítási kártyát vezetett be az…
Tovább olvasom >Az MVI ismét a TOP10 legbefolyásosabb szakmai szervezet között
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) 2025-ben ismét bekerült a turizmus…
Tovább olvasom >Fél év alatt egymilliárd palackot hasznosított újra Magyarország
Fél éve indult el Magyarországon a kötelező visszaváltási rendszer (DRS),…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >