MOHU: már napi 6 millió italcsomagolást váltanak vissza a vásárlók
Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken az MTI-vel.

Jelenleg mintegy 3200 ponton lehet automatákban visszaváltani, és mintegy 1000 kézi visszaváltó hely van
A vállalat közleményében hangsúlyozta: a visszaváltási rendszer a pozitív környezetvédelmi hatásai mellett hosszú távon a hazai ipart is szolgálja, mert méri, számolja, anyaga szerint csoportosítja és szállítja az italcsomagolások hulladékát, ami erősítheti a hazai újrahasznosítási ipart és segíti tervezését.
A MOHU vállalása, hogy az indulástól számított harmadik évre teljesíti a minimum 90 százalékos visszaváltást Magyarországon.
Az adatok szerint augusztus 16-ig több mint 5,5 milliárd forint visszaváltási díjat fizettek be a gyártók. A fogyasztóknak megtérített összeg már eléri a 7,2 milliárd forintot, vagyis csaknem 1,7 milliárd forintot előlegez meg a gyártóknak a MOHU, mert a gyártók csak utólag, havonta fizetik be ezt az összeget.
A visszaváltások csaknem 90 százalékában a boltban levásárolható utalvány formájában kérik vissza a pénzt a vásárlók, ez eddig több mint 6 milliárd forintot jelent. A visszaváltók mintegy 13 százaléka bankszámlára utaltatja a pénz, jótékonyságra pedig körülbelül 0,4 százalékuk ajánlja fel.
Jelenleg mintegy 3200 ponton lehet automatákban visszaváltani, és mintegy 1000 kézi visszaváltó hely van. A szám tovább nő, a bővítés folyamatos, több száz új automata telepítése várható – közölte a MOHU.
Kapcsolódó cikkeink
Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden palack számít – az adományozásból több százmilliós segítség lett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MOHU: újabb rekordokat ért el az italcsomagolás visszaváltási rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >