Modern informatika a mezőgazdaságban
Új mezőgazdasági feladatkiosztó és adatbázis-kezelő rendszert fejlesztett ki egy magyar tulajdonú cég – írta az agrarszektor.hu. Az (okos)eszközöket és applikációkat terepen is lehet használni.
A hazai agrárágazatban a modern informatikai eszközök alkalmazása 10–30 százalékos hatékonyságnövekedést eredményezhet a magyar digitális agrárstratégia megállapítása szerint – áll a flottakövetéssel foglalkozó budapesti i-Cell közleményében. A gazdáknak úgy kell fokozniuk a versenyképességüket, hogy közben egyre kisebb mértékben terheljék a környezetet, és egyre kíméletesebb földművelési technológiákat alkalmazzanak, mert ezáltal egyre kevesebb káros anyagot tartalmazó termékeket kínálhatnak a piacon.
Ez előtérbe helyezi az (okos)eszközök és applikációk alkalmazását. Ezeket a gazdák nemcsak a feladatkiosztó központban, hanem a „terepen” is használhatják.
Az i-Cell mezőgazdasági feladatkiosztó és adatbázis-kezelő rendszerének tabletes alkalmazása a felvehető táblákat a munkát végző személyekre és területekre bontja. A fejlesztés alkalmas az aktuális pozíció megjelenítésére, illetve az adott munkafolyamat státuszának kezelésére, térkép és táblázat formájában egyaránt. Naplózza a munkavégzés műveleteit, így visszakereshetők az elvégzett műveletek adatai, a munkát végző személyekre lebontva.
A többlépcsős navigációs rendszer a munkagépeket és a dolgozókat a megjelölt, konkrét helyekre navigálja. A benne foglalt adatok olyan navigációs alkalmazásokba is exportálhatóak, mint amilyen a Google Maps vagy a Waze. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pénztárcabalát sonkaválasztékkal erősít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ámon Olivér driftelt az ALDI parkolójában – reklám lett a vége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Positive Adamsky lett az ITAKA utazási iroda lead ügynöksége Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


