MNKH: Magyarország élenjáró az agrár informatikában
Magyarország a digitális technológiák közül az agrár informatikában és az önvezető autók tesztpályájához köthető technológiákban élenjáró Európában – mondta a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) vezérigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Oláh Zsanett a hannoveri CeBIT kiállításról közölte: a rendezvény hétfői nyitása óta több ezren látogattak el a magyar pavilonhoz és 150 üzleti tárgyalás zajlott már le.
A CeBIT-en az idén Japán a partnerország, az MNKH vezérigazgatója szerint a következő években azonban Magyarország is szeretne a kiállításon partnerországként részt venni.
Oláh Zsanett hozzátette: a CeBIT-en, a világ egyik legnagyobb nemzetközi digitális szakkiállításán idén 70 ország 3000 kiállítója mutatja be a mintegy 200 ezer szakmai látogatónak leginnovatívabb fejlesztéseit. A kiállításon 21 magyar vállalkozás vesz részt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >