MNB: tovább bővült a kártyás fizetések aránya a második negyedévben
Az idei második negyedévben is bővült a kártyás fizetések infrastruktúrája, valamint a kártyás fizetések mértéke – közölte a honlapján hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az első félév végén 101,6 millió fizetési számlát vezettek a magyarországi pénzforgalmi szolgáltatók, vagyis nincs lényeges változás az első negyedév végéhez képest. A belföldi kibocsátású kártyák száma ugyanakkor 9,5 millióra nőtt, ezen belül lakossági kártyából 50 ezerrel lett több. A jegybank meghatározónak nevezi az érintőkártyák 144 ezret meghaladó bővülését. Arányuk az összes fizetési kártyán belül 2019 második negyedévének végén meghaladta a 81 százalékot.
A korábbi enyhe csökkenés után ismét nőtt a kiskereskedelmi bankkártya-elfogadók (POS terminálok) száma. 2019 első negyedévéhez képest csaknem ezer elfogadóhellyel és 3 ezer, többnyire érintéses fizetést biztosító készülékkel több állt a vásárlók rendelkezésére, számuk így meghaladta a 115 ezret, illetve a 147 ezret. Érintéses fizetést több mint 128 ezer készülék tesz lehetővé országszerte. Szintén csökkenést követően nőtt újra az internetes elfogadóhelyek száma, 9 százalékos bővüléssel megközelítve a 13 ezret.
A tájékoztatás szerint a kártyás fizetések forgalma darabszámra 17 százalékkal, értékében 21 százalékkal nőtt. Ennél is jelentősebb mértékben, 30 százalék felett bővült a belföldi kibocsátású fizetési kártyákkal külföldön lebonyolított tranzakciók száma és értéke. A vásárlási tranzakciók száma meghaladta a 244 milliót, értékük az 1850 milliárd forintot. Ebből 223 millió belföldi majdnem 1610 milliárd forintot tett ki.
A jegybanki összesítés alapján kiemelkedő volt a kártya fizikai jelenlétét nem igénylő internetes vásárlási forgalom bővülése a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. A belföldi tranzakcióknál darabszámra 30 százalékos, értékre 42 százalékos az emelkedés, a külföldieknél 38 és 43 százalék.
Majdnem 2 százalékkal csökkent ugyanakkor az előző negyedévben a készpénzfelvételek száma, bár az értékük 6 százalékos növekedéssel meghaladta a 2124 milliárd forintot.
A készpénzfelvételek átlagos értéke több mint 78 ezer forint volt. Az egyedi forintátutalások ehhez képest fordítottan alakultak, darabszámuk közel 3 százalékkal 64 millióra bővült, értékük viszont több mint 2 százalékos csökkenéssel 157 milliárd forintot ért el 2019 második negyedévében – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Virág Barnabás: továbbra is fegyelmezett inflációellenes politika indokolt
A globális befektetői hangulatot a decemberi kamatdöntés óta nagyfokú bizonytalanság…
Tovább olvasom >A megatrendek ismerete segíthet a fenntartható növekedés elérésében
A 2020-as évtized a nagy gazdasági világrendszerek átalakulásának időszaka, amikor…
Tovább olvasom >MNB: átmenetileg emelkedik, de 2025-ben a három százalékos sávban alakulhat az infláció
A következő hónapokban átmenetileg emelkedik, 2025 egészében azonban jobbára a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >