MNB: tavaly a legtöbb ingatlanpiaci befektetés az irodai és a kiskereskedelmi szektorba érkezett
A magyarországi kereskedelmi ingatlanpiacon 28 százalékkal csökkent a befektetési forgalom tavaly, értéke nem érte el az 1 milliárd eurót, miközben továbbra is az irodai és a kiskereskedelmi szektorban születik a legtöbb ügylet – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön online sajtótájékoztatón.

A kiskereskedelmi szektort befolyásoló makrogazdasági tényezők alapvetően kedvezőtlenek
Nagy Tamás arra is kitért, hogy 2022 negyedik negyedévében az állam által indított építkezések éves szinten 43 százalékkal mérséklődtek, amit a magánszektor által kezdett építkezések, beruházások csak részben tudták kompenzálni. Ez utóbbi hajtómotorját az új fejlesztések adták.
Kiemelte, hogy az irodapiacon tavaly több mint 200 ezer négyzetméternyi irodaterületet adtak át, miközben a piac több mint 100 ezer négyzetméternyi területet tudott felszívni. Így az év végére 11 százalékra emelkedett a kihasználatlansági ráta, ami idén az első negyedévben további 1 százalékponttal nőtt.
Nagy Tamás számításai szerint a 2023-ra tervezett átadási volumen és az attól mérsékeltebb kereslet alapján az irodapiacon ez a ráta az év végére elérheti akár 13,5 százalékot is, ami még érdemben elmarad a kritikus szinttől – tette hozzá az MNB igazgatója.
Közölte, a kiskereskedelmi szektort befolyásoló makrogazdasági tényezők alapvetően kedvezőtlenek. Ugyanis a kiskereskedelem olyan kockázatokkal szembesül, amire az elmúlt években nem volt példa: egyszerre magas az inflációs nyomás, miközben a reálbérek és a kiskereskedelmi forgalom pedig visszaesett.
Kiemelte még az ipar-logisztika jelentőségét is, amely slágertermék volt a beruházók, fejlesztők körében a koronavírus-járványt követően. A szektorban 2021-ben és 2022-ben is historikus csúcsra emelkedtek az új átadások és a kereslet. Az ipar-logisztika területén a kihasználatlansági ráta a tavaly elért 3,8 százalékról, az új fejlesztések átadásával 2023 első negyedévében 6 százalék közelébe emelkedett.
Országosan a következő években csaknem 1,5 millió négyzetméternyi új fejlesztés átadása várható. Eltolódást figyeltek meg az iparstruktúra változásával összefüggésben: a fejlesztések vidéki fókuszt kaptak. Ezek nagyrészt a keleti országrészben a debreceni, kecskeméti, miskolci járműipari, illetve elektromos ipari beruházásokhoz kapcsolódnak – mondta Nagy Tamás.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb eszközzel támogatja a kormány a turisztikai ágazatot
A turizmus a magyar gazdaság stratégiai jelentőségű ágazata, amely az…
Tovább olvasom >Májusban csökkent a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >