MNB: szeptemberben felgyorsult az élelmiszerinfláció csökkenése
2023 szeptemberében a korábbi hónapoknál is gyorsabb ütemben folytatódott a hazai infláció csökkenése – állapította meg a legfrissebb inflációs adatokhoz fűzött keddi gyorselemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A feldolgozott élelmiszerek nélkül számított, havi bázisú maginfláció stagnált szeptemberben
Az infláció lassulása továbbra is széles körben érzékelhető, amit a szigorú monetáris politika, a kormányzat versenyt erősítő lépései, a visszafogott keresleti környezet és az elmúlt évinél érdemben alacsonyabb külső költségkörnyezet együttes hatása okoz – összegezte a jegybank elemzése.
Az infláció 4,2 százalékponttal lassult az előző hónaphoz képest. A lassuláshoz legnagyobb mértékben a szabályozott árú termékek és szolgáltatások (-2,6 százalékpont) és a feldolgozott élelmiszerek (-0,7 százalékpont) járultak hozzá.
Az éves bázisú maginfláció 2,1 százalékponttal mérséklődött, amin belül a dezinfláció általános volt. A tartósabb inflációs tendenciákat megragadó éves bázison számított mutatók szintén mérséklődtek. A ritkán változó árú termékek inflációja 1,8 százalékponttal, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított maginfláció éves áremelkedése 1,4 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest – emelte ki az MNB.
Az inflációs alapfolyamatok folytatódó lassulását jelzi, hogy a maginfláció rövidebb bázisú (3hó/3hó) összevetésben tovább csökkent. Az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár ára havi összevetésben 0,2 százalékkal mérséklődött.
Az alapfolyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított, havi bázisú maginfláció stagnált szeptemberben.
A jegybank elemzése kitért arra is, hogy az árazási mintázatokban az elmúlt hónapokban kialakult trend folytatódott. Az üzemanyagok kivételével minden termék- és szolgáltatás-főcsoportban mérséklődött az éves áremelkedés üteme. A dezinflációhoz jelentős mértékben hozzájárult a lakossági gáz- és áramárak tavaly szeptemberi emelkedésének bázishatása is – jegyezte meg az elemzés.
Az iparcikkek éves inflációja 10,1 százalékra csökkent. A termékcsoport árai 0,3 százalékkal mérséklődtek az előző hónaphoz képest. A nem tartós iparcikkek árai az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkentek, míg a tartós iparcikkeké enyhén, 0,1 százalékkal emelkedtek.
A piaci szolgáltatások ára havi összevetésben 0,2 százalékkal nőtt, ami közel azonos az elmúlt 10 év szeptember havi áremelkedéseinek átlagával. A piaci szolgáltatások éves árindexe 15,2 százalékra csökkent, így az éves árdinamika júniusban megkezdődött mérséklődése folytatódott. A termékkör dezinflációjához leginkább a vendéglátóhelyi szolgáltatások áremelkedési ütemének lassulása járult hozzá – fűzte hozzá az MNB.
Az élelmiszerek inflációja kilencedik hónapja lassul, így szeptemberben a KSH adatközlése szerint 15,2 százalék volt. A termékkörön belül mind a feldolgozott, mind a feldolgozatlan élelmiszerek éves árindexe számottevően mérséklődött. A feldolgozatlan élelmiszerek inflációjának csökkenését elsősorban a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a tojás, a feldolgozott élelmiszerek éves árdinamikájának lassulását pedig főként a tej és tejtermékek árának mérséklődése magyarázta.
Augusztushoz képest a feldolgozatlan élelmiszerek árai 1,4
százalékkal, a feldolgozott élelmiszerek árai pedig 0,7 százalékkal csökkentek.
Az üzemanyagok ára havi alapon 3,3 százalékkal nőtt. Az áremelkedés hatására a termékcsoport éves bázisú inflációja 35,4 százalékra emelkedett. A kőolaj világpiaci árának emelkedése erőteljesen éreztette a hatását a hazai üzemanyagárakban, ezzel lassítva a dezinflációs folyamatot – zárta elemzését a jegybank.
Kapcsolódó cikkeink
Miért olcsóbb az alma Lengyelországban? – Árak, áfa és agrárstratégia a háttérben
Lengyel mintagazdaság és tudatos adópolitika áll a magyar vásárlók számára…
Tovább olvasom >Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >K&H: megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek
A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés…
Tovább olvasom >Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >