MNB: megnyugtató lenne a Revolut magyarországi leánybankjának alapítása
Nyár végére 1,5 millió hazai ügyfele lett a Revolutnak, egyre csak tolódik a litvániai anyabank magyarországi fióktelepének startja. A Revolut azonban még fióktelepként sem lenne az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) betétvédelmi rendszerének tagja. A megnyugtató megoldást az jelentené, ha a társaság magyarországi leánybankként és székhellyel, kellő tőkeerővel, az OBA betétgaranciájával működne – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel csütörtökön.
Kitértek arra, hogy a Revolut ügyfélszámát, fizetési forgalmát, a hazai pénzügyi stabilitás, illetve az ügyfélvédelem szempontjából kulcsfontosságú adatait a jegybank nem ellenőrizheti.
A határon átnyúló szolgáltatók ezekről az adatokról ugyanis a székhelyük szerinti (ez esetben litván) felügyeleti hatóságnak (DII) kötelesek információt szolgáltatni, miközben – mérete miatt – a Revolut üzleti megbízhatóságát 2024. január 1-től az Európai Központi Bank (EKB) felügyeli.
A Revolut Bank UAB emellett – az OBA-nál nagyságrenddel kisebb – litván betétbiztosítási rendszer tagja.
A Revoluttal szembeni magyarországi fogyasztóvédelmi panaszok esetén jelenleg az MNB csak a litván felügyelet, illetve az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) intézkedését kezdeményezheti.
Az esetleges fiókteleppé válást követően a magyar jegybank a hazai bankokéval megegyezően vizsgálhatná a fióktelep rövidtávú fizetőképességét (likviditását), illetve, hogy az betartja-e a fogyasztóvédelmi, valamint a pénzmosás- és terrorizmus-finanszírozását megakadályozó rendelkezéseket.
A Revolutnak továbbá felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesítenie kellene az MNB felé.
Megjegyezték:
miközben a Revolut fióktelepi formában való magyarországi megjelenése további késedelmet szenved, a bank a hazai ügyfeleknek 2024 februárjától immár forint alapú megtakarítási számlákat, emellett a Revolut Securities Europe UAB devizás pénzpiaci alapokat, tőzsdei részvényeket, tőzsdén kereskedett befektetési alapokat (ETF), illetve kriptovalutákat is kínál.
A határon átnyúló működési forma a hazai ügyfelek számára különféle kockázatokat vet fel, amelyek kezelését az segítené elő, ha a Revolut itthoni jegybanki engedéllyel és tőkével, az MNB által felügyelt leánybankként, az OBA védőernyőjén belül működne – közölte a jegybank.
Kapcsolódó cikkeink
A békéhez köti a gazdaság növekedését az NGM
Amíg tart a háború, addig ez a növekedési ütem a…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >Nagy dobással rukkolt elő a Revolut
2026-ban debütál a Forma–1-ben az Audi saját gyári csapata, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Védelmet kapnak a húskészítmények elnevezései – irányt mutat az Európai Bizottság új javaslata
Újabb lépést tesz az átláthatóbb és tisztességesebb élelmiszerpiac irányába az…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >