MNB: maradhat a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél
A jegybank azt javasolja, hogy maradjon meg a 15 ezer forintos értékhatár a bankkártyás érintős fizetéseknél – jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Bartha Lajos elmondta: azért eelték 15 ezer forintra a korábbi ötezer forintos limitet, hogy kevesebbszer kelljen a terminálhoz nyúlni, így csökkenjen a koronavírus terjedésének kockázata. A jegybank adatai szerint a 15 ezer forintos értékhatár bevezetésével a tranzakciók 90 százalékát lehet érintésmentesen lebonyolítani, ez az arány ötezer forintos határnál 60, tízezer forintosnál 80-82 százalék – ismertette. A Bankszövetség a visszaélésektől való félelem miatt gondolkodik abban, hogy tízezer forint legyen a határ, ám a jegybank ügyvezető igazgatója szerint Magyarország európai összehasonlításban is a sor végén áll a bankkártyás visszaéléseket tekintve, nagyon alacsony azok száma a forgalomhoz képest. Ma a legtöbb bankkártyás visszaélés az online térben történik, ezért december végétől egy új szabályozással csökkentenék ennek lehetőségét – mondta Bartha Lajos. A tervek szerint vagy egy biometrikus azonosító, például ujjlenyomat kell majd az online tranzakcióhoz, vagy egy kódot kell megadni. Az azonnali átutalások első három hónapos tapasztalatairól szólva elmondta, hogy ezen időszakban közel harmincmillió tranzakció teljesült két másodperc alatt. A szabályok szerint legfeljebb öt másodperc van az átutalás eljuttatására, de a tapasztalatok szerint a tranzakciók 94 százaléka két másodperc alatt végbemegy. Hozzátette: emellett már most a tranzakciók egyharmadát olyankor – este vagy hétvégén – végzik az ügyfelek, amikor korábban nem volt nyitva a bankrendszer. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést
Az egészség- és önsegélyező pénztárak is mérsékelhetik idén a családok…
Tovább olvasom >MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >