MNB: háromszor jobban emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, mint a korábbi években
Háromszor jobban emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, mint a korábbi években – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az MNB honlapján pénteken megjelent közlemény szerint márciusban az éves infláció 0,2 százalékpontos havi emelkedését az magyarázza, hogy a maginflációs tételek emelkedését csak részben ellensúlyozta az üzemanyagok árindexének mérséklődése. Februárhoz képest a maginfláció 1,0 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport – a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások – áremelkedésének gyorsulása hozzájárult. Az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása háromszorosa az elmúlt években jellemző márciusi értéknek, az iparcikkek árai is a korábbi évekre jellemző ütem háromszorosával emelkedtek, míg az élelmiszerek drágulása szintén két-háromszorosa volt, annak, ami az elmúlt évek márciusaiban bekövetkezett – állapította meg az inflációs adatokat elemezve az MNB.
A múlt hónapban az üzemanyagok továbbra is jelentősen, 1,2 százalékponttal járultak hozzá az éves inflációhoz. A nyersanyag- és energiaárak globális emelkedése a termékek széles körében érvényesült, és ennek következtében az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár havi árváltozása 1,2 százalék volt, ami háromszorosa az elmúlt években jellemző márciusi értéknek.
Az iparcikkek árai az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal emelkedtek, ami a korábbi évekre jellemző árnövekedés háromszorosa. A globális félvezetőhiány és a nyersanyagárak emelkedése is a fogyasztói árak emelkedésének irányába hatott. Így az iparcikkek éves inflációja 8,4 százalékra emelkedett, ami az MNB elemzése szerint összhangban áll a nemzetközi folyamatokkal. A tartós és a nem tartós iparcikkek árindexe egyaránt nőtt.
A piaci szolgáltatások széles körében a szokásos márciusi átárazásnál jelentősen magasabb áremelkedés történt, az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek az árak.
Az élelmiszerek ára egy év alatt 13,9 százalékkal, februárhoz képest 2,2 százalékkal emelkedett, ami az elmúlt évek márciusaival összehasonlítva két-háromszoros emelkedést jelent. A feldolgozatlan élelmiszerek áremelkedéséhez főként a friss zöldségek és gyümölcsök járultak hozzá, míg a feldolgozott élelmiszerek esetében az árak emelkedése széles körben jellemző volt – jegyezte meg az MNB.
Kapcsolódó cikkeink
Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Lemaradó export, leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól…
Tovább olvasom >KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében
Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >