MNB: fordulat következett be a vállalati és a lakossági hitelezésben
A válságot követő hitelleépülés után a vállalati és a lakossági hitelezésben 2015-ben fordulat következett be – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.
Kiemelte, a vállalatoknál a fordulópont már 2013-ban látszott, amikor elindult a Magyar Nemzeti Bank 2017-ig tartó növekedési hitelprogramja.
Nagy Tamás örömtelinek nevezte, hogy a vállalati hitelezés felfutása széles bázison nyugszik, a teljes vállalati hitelállomány mintegy 12 százalékos bővülést mutatott az elmúlt évben, ezen belül a magyar gazdaság számára fontos kis- és középvállalati (kkv) szektorban 16 százalékos éves emelkedést mértek az elmúlt tizenkét hónapban. A kkv-szektoron belül 22 százalékkal nőtt a mikrovállalkozások hitelállománya – jegyezte meg.
A jegybank főosztályvezetője hangsúlyozta, a lakosság látja, hogy az alacsony kamatkörnyezetben érdemes fixálni a hitelkamatokat.
Nagy Tamás rámutatott arra, hogy a lakossági megtakarításokban a bankbetétek nem igazán versenyképesek, ugyanakkor a lakosság számára kifejlesztett állampapírok népszerűek, az inflációt követő állampapírokban további jelentős lakossági megtakarítások várhatók. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MNB-díjat kapott a K&H Biztosító zöld pénzügyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A februári inflációs adat háttérbe szorul a kialakult piaci helyzetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A MNB megújította hitelintézeti zöld ajánlását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A rendszer szárnyakat ad
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

