MNB: csökkenti a magyarországi kockázatokat a sérülékenység mérséklődése
A Brexit miatti kockázatokat Magyarországon érdemben csökkenti, hogy az ország sérülékenysége jelentősen mérséklődött az elmúlt években, a brit referendum eredménye ugyan volatilitást okozott a nemzetközi pénzügyi piacokon és a magyar eszközárakban is, a Magyar Nemzeti Bank azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a pénzpiaci és állampapír-piaci fejleményeket, felkészült a kockázatok kezelésére és mindent megtesz a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében – közölte a jegybank pénteken közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a kilépés menete csak hosszas tárgyalások után körvonalazódik, így a potenciális reálgazdasági hatásokat is csak ezt követően lehet pontosan felmérni.
A kockázati indexek emelkedése a magyar eszközárakban is volatilitást okoz, ennek mértéke azonban eddig nemzetközi összehasonlításban nem tekinthető kiugró mértékűnek – jegyezték meg.
Hozzáfűzték, „a Magyarországgal kapcsolatos kockázatokat érdemben csökkenti, hogy az ország sérülékenysége jelentősen mérséklődött az elmúlt években: mind a külső adósság, mind a devizakitettség erőteljesen csökkent, a folyó fizetési mérleg jelentős többletet mutat, a fiskális politika évek óta fegyelmezett, az államadósság fokozatosan mérséklődik, míg az ország devizatartalékainak mértéke megfelelő szinten áll, érdemben meghaladva az elemzők által figyelt referenciaértékeket”.
Mindez az ország hitelminősítésének javulásában is tetten érhető, a Fitch Ratings májusban a magyar államadós-osztályzat felminősítése mellett döntött, ezzel ismételten befektetésre ajánlott kategóriába került a magyar besorolás – idézték fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ismét meghosszabbította a jegybank zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: 2025-ben a kártyás és banki visszaélések értéke csökkent, de továbbra is magas
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MOHU: több mint 3 milliárd italcsomagolást váltottak vissza az emberek Magyarországon 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat a hazai kkv-k
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre pénzintézetek számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

