Az nhp harmadik szakaszában idén már 232 milliárdot vettek igénybe a vállalkozások
A növekedési hitelprogram (nhp) harmadik szakaszában idén január 1. és szeptember 30. között a vállalkozások 231,8 milliárd forint összegű szerződést kötöttek, amelynek 68 százaléka új beruházási hitel, 32 százaléka pedig új lízingügylet – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden a honlapján.
Az nhp harmadik szakaszában kizárólag ilyen típusú ügylet finanszírozására van lehetőség, forgóeszköz-finanszírozásra és hitelkiváltásra nincs – jegyezték meg a közleményben.
Az MNB tájékoztatása szerint a harmadik szakaszban a forinthitelek és a devizahitelek nyújtását lehetővé tevő első, illetve második pillérben az érintett vállalkozások 166,5 milliárd, illetve 65,3 milliárd forint összegű szerződést kötöttek. A forinthiteleknél 110,5 milliárd forint beruházási hitel, 56 milliárd forint pedig lízingügylet formájában jött létre. A devizahiteleknél 48 milliárd, illetve 17,3 milliárd forint értékű hitel keretében valósult meg beruházási hitel, valamint lízingügylet.
Vállalatméretet tekintve az első pillérben nyújtott hitelek összegének 60 százaléka mikrovállalkozásokhoz köthető, míg a második pillérben kihelyezett finanszírozás közel fele középvállalatokhoz került. A két pillérben együtt az ügyletek közel 92 százaléka a mikro- és kisvállalkozásokhoz kötődik.
Az ágazati eloszlás azt mutatja, hogy a forinthiteleknél a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a kereskedelem részesedése kimagasló, a hitelek mintegy 60 százaléka ebbe a három ágazatba irányul, míg a devizahiteleknél az ingatlanügyletek mellett a szállítás, raktározás és a feldolgozóipar dominanciája érvényesül, együttes arányuk közel 80 százalékot tesz ki.
A ténylegesen kinn lévő – a múltbeli törlesztéseket, valamint a még le nem hívott hitelrészeket nem tartalmazó – hitelállomány 168 milliárd forint. Az nhp három szakaszában 2013 júniusa óta együttvéve 34 735 vállalkozás jutott finanszírozáshoz csaknem 2358 milliárd forint összegben – olvasható az MNB közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MNB: Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén…
Tovább olvasom >40 százalékkal több jelzáloghitelt vettek fel a magyarok az első negyedévben
Jelentősen, mintegy 40 százalékkal nőtt a lakáscélú és szabad felhasználású…
Tovább olvasom >ESG-kérdőív vár a nagyobb hiteligénylő cégekre júliustól
2025. július 1-jétől új ESG-adatszolgáltatási kötelezettség lép életbe a vállalati hitelfelvevők…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >