MNB: az iparcikkek és élelmiszerek inflációjának lassulása ellensúlyozta az üzemanyagok drágulását februárban
Az éves fogyasztóiár-index februárban 0,1 százalékponttal mérséklődött az előző hónaphoz képest; az iparcikkek (-0,4 százalékpont) és az élelmiszerek (-0,3 százalékpont) dezinflációs hozzájárulását az üzemanyagok (+0,6 százalékpont) inflációt emelő hatása ellensúlyozta – állapította meg a fogyasztói árak februári alakulásához fűzött értékelésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az infláció elmúlt 13 hónapban tapasztalt erőteljes lassulását a fegyelmezett monetáris politika, a kormányzat versenyt erősítő lépései, a visszafogott kereslet, a bázishatások és a korábbinál érdemben alacsonyabb külső költségkörnyezet együttes hatása okozza – állapította meg a jegybank elemzése.
Az MNB kiemelte: az infláció és a maginfláció is alacsonyabban alakult februárban a decemberi Inflációs jelentés előrejelzésének középértékénél, amit elsősorban az élelmiszerek, míg a maginflációban a feldolgozott élelmiszerek árának vártnál kedvezőbb alakulása magyaráz.
Az üzemanyagok és szabályozott árak nélkül számított kosár ára az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal emelkedett a teljes kosára számított 0,7 százalékkal szemben.
Az alapfolyamatokat jobban tükröző, a feldolgozott élelmiszerek nélkül számított havi maginfláció 0,3 százalékon alakult.
Az MNB értékelése szerint a februári átárazások mértéke az iparcikkeknél megfelelt a historikus átlagnak, miközben a piaci szolgáltatásoknál magasabban, az élelmiszerek esetén pedig alacsonyabban alakult.
Az üzemanyagok ára havi összevetésben 6,7 százalékkal emelkedett, amihez jelentős mértékben járult hozzá, hogy az üzemanyagok fogyasztói árába fokozatosan gyűrűzött be a január 1-jén életbe lépett jövedékiadó-emelés – állapította meg az MNB.
A szabályozott árú termékek és szolgáltatások árai januárhoz képest 0,6 százalékkal emelkedtek, amit a vezetékes gáz árának emelkedése okozott, mivel csökkent az alacsonyabb hatósági ár mennyiségi korlátja alá eső lakossági fogyasztás aránya – állapította meg az MNB.
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >