MNB: a zöldségek és a kőolaj árváltozása dobta meg az inflációt
A szezonális zöldségek árváltozásával és a kőolajárak nemzetközi emelkedésével magyarázható az év első kilenc hónapjában mért 2,7 százalékos infláció – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint októberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, szeptemberhez viszonyítva 0,5 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára 4,6 százalékkal nőtt, az idényáras élelmiszereké átlagosan 20,5 százalékkal. A járműüzemanyagokért 16,2 százalékkal kellett többet fizetni, a dohányáruk ára 7,3 százalékkal nőtt.
A főosztályvezető elmondta: a hazai általános árváltozás értékelésében figyelembe kell venni egyes termékek nemzetközi áremelkedését. Például az üzemanyagárak nagyban függnek a külső gazdasági hatásoktól, jelen esetben a kőolajárak nemzetközi emelkedésétől, ezért is érdemes ezekben az esetekben a maginflációs mutatókat nézni, amelyek kiszűrik a változékony, külső gazdasági hatásokat – fűzte hozzá.
Kiemelte: így lehet az, hogy amíg az infláció 3,8 százalékos, addig a maginfláció csak 2,4 százalékos 2017 azonos időszakához képest.
Az infláció emelkedéséhez többek között hozzájárult a dohányárak növekedése is, amely a szeptemberben hatályba lépett jövedékiadó-emeléssel magyarázható – ismertette Várhegyi Judit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >Komáromon túl olcsóbb az élet? – A magyar vásárlók tömegesen járnak Szlovákiába spórolni
Az Mfor.hu tesztje szerint a szlovákiai Komárom diszkontáruházaiban jelentős árkülönbségek…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >