MNB: a növekedési hitelprogram népszerűsége indokolta a keretösszeg megemelését
A növekedési hitelprogram (nhp) terméke nagyon népszerűvé vált a kis- és középvállalkozások (kkv), valamint a bankok körében, ez indokolta többek között, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 milliárd forinttal megemeli a harmadik, kivezető szakasz keretösszegét – mondta a jegybank hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Virág Barnabás kifejtette: 2013-ban a program indulásakor, a hitelállomány 5-7 százalékkal csökkent évente, a szigorított feltételek, magas kamatok miatt a kkv-k alig tudtak új hitelhez jutni, pedig az MNB elemzései szerint a kkv-k alapozhatják meg a középtávú gazdasági felzárkózást. A vállalkozásoknak viszont kiemelten fontos, hogy a termelékenység egy gyorsabb ütemben növekedjen, amihez beruházásra és finanszírozásra van szükség.
Az nhp első és második szakaszában 2015 végéig 31 000 vállalkozás jutott alacsony kamatozású, jellemzően hosszú futamidejű forintban denominált hitelekhez 2126 milliárd forint értékben, ezáltal Európa egyik legsikeresebb kkv-kat segítő hitelprogramját hajtotta végre az MNB – ismertette az ügyvezető igazgató.
A jegybank úgy látja, hogy az elmúlt időszakban kis- és középvállalkozások számára elérhető források közül az uniós támogatások – új költségvetési ciklushoz köthető – lehívása csak fokozatosan indul el, ennek megfelelően az MNB továbbra is szeretné biztosítani a kedvező finanszírozási környezetet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >MNB-igazgató: 4,7 százalékos éves inflációval számol idén a jegybank
Az infláció 2025 hátralévő részében várhatóan meghaladja a jegybanki toleranciasávot,…
Tovább olvasom >Bankmonitor: Több, mint 19 000 milliárd Ft hever a magyaroknál lekötetlenül
Az MNB statisztikái szerint 19 236,1 milliárd forintot tartottak 2025. első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Veszélyben az élelmiszerbiztonság? Magyarország nem támogatja a Mercosur-egyezményt
Komoly aggodalmakat fogalmazott meg Nagy István agrárminiszter az EU és…
Tovább olvasom >Nyugták új korszaka: már elérhető az e-pénztárgép, 2026-tól kötelező lesz
2026. szeptember 1-jétől minden magyar vállalkozónak kötelező lesz nyugtát adni…
Tovább olvasom >