MNB: 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció
Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció – mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.
Balatoni András szerint az infláció már márciusban 4 százalék alá eshet, és éves szinten a maginfláció is elmarad majd attól, amit a korábbi előrejelzések valószínűsítettek. A mérséklődést többek között az olaj árának jelentős visszaesésével magyarázta, ami a nyers élelmiszerek árának emelkedését is ellensúlyozza. Várakozása szerint a koronavírus gazdasági hatásai a második negyedév eredményeit jelentős mértékben visszavetik. A világpiacot eluralta a bizalmi válság, a járvány hatására a termelés, a kereslet, a foglalkoztatás, a beruházás, a kivitel egyaránt visszaesett, ám a visszazárkózásban jelentős különbségek alakulhatnak ki az egyes országok között – hangsúlyozta. Balatoni András szerint a koronavírus gazdasági hatásai elől Magyarország sem térhet ki, hiszen a belföldi termelésben jelentős szerepet játszó ágazatok állhatnak le. A növekedés ugyanakkor idén is legalább 2 százalékkal magasabb lehet az uniós átlagnál. Az igazgatóság vezetője a növekedés fenntartásában jelentősnek látja a lakossági fogyasztás szerepét. A munkanélküliség kis mértékben nőhet ugyan, de az emelkedés megfelelő intézkedésekkel visszafordítható, ráadásul a béremelkedés is folytatódott idén, a háztartások megtakarításai jelentősek. Az államadósság csökkentését a veszélyhelyzet nem befolyásolja, a beruházási ráta pedig a lassulás ellenére is megközelítheti a 30 százalékot – mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a járvány elhúzódásával a kilátások is módosulhatnak, a gazdasági előrejelzések ezért bizonytalanok. Sokat jelenthet, ha a kulcsfontosságú ágazatok stagnálása a nyári hónapokra is áthúzódik, de a magyar gazdaság a legkedvezőtlenebb jegybanki előrejelzés szerint is elkerüli a recessziót 2020-ban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztás húz, ipar fékez: lesz-e sima leszállás 2026-ban?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coface: Ezek a régió legnagyobb vállalatai – A Mol eggyel hátrébb csúszott, nagyot mentek a Lidl-leányok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új fenntarthatósági keretrendszer segíti az élelmiszeripari beszállítói láncokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország a paprikára épít: 10. hely Európában a friss paprika exportjában, 5. a szárítottban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyitotta legnagyobb logisztikai központját Spanyolországban a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

