MME: házi készítésű méhecskehotelekkel segíthetjük a beporzó rovarokat
A magányosan élő méhek és darazsak szaporodását segítő természetvédelmi eszközök, „méhecskehotelek”, vagy más néven „darázsgarázsok” elhelyezésére biztat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2015/10/meh.jpg)
Jöhetnek a házi készítésű méhecskehotelek
Az MME hétfői közleménye szerint a természetvédelmi eszköz már kora tavasztól segítheti a szelíd beporzók szaporodását, ezért azt február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni.
A házi méhek faodvakat, kaptárakat igénylő több tízezres kolóniáival ellentétben a magányos fajok ujjnyinál vékonyabb járatok védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét – írják a természetvédők.
Ilyen bölcsőkamra biztosítható számukra az erkélyre, ablakpárkányra, virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel. Ez lehet például egy 10-4 milliméter átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugli, de építhető szekrényes méhecskehotel is.
A magányosméh-fajok számos képviselője szőrös, ez a bunda szigeteli is őket, így már a tél végi, kora tavaszi első napsütéses napokon is aktívak tudnak lenni. Ezért a méhecskehoteleket február második felében, március elején érdemes kirakni esőtől védett helyre (eresz alja, ablak- és erkélybeugró, tornác), keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje.
A természetvédők szerint a méhecskehotelek, amelyek akár óvodai foglalkozás, iskolai óra, szakkör keretében is elkészíthetőek, márciustól május végéig, június közepéig a legforgalmasabbak. A rovarok jövés-menését akár centiméternyi távolságról is megfigyelhetik az állatbarátok. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: méhek nélkül nincs élelmiszer
A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető:…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripart is kihívás elé állítja a beporzók pusztulása
A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások…
Tovább olvasom >Januárban érkezik a világ első növényi alapú méze
Európa egyik legnagyobb bioélelmiszer-gyártója, a Narayan Foods 2023 elején dobja…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >