MLSZKSZ: hét év alatt 67 milliárdos fejlesztés a logisztikai iparban
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az új hétéves uniós költségvetési ciklusa kapcsán megfogalmazta a Magyarországra jutó források logisztikai felhasználásának vezérelveit, melynek középpontjában a pályázati rendszer korszerűsítése áll.
Az MLSZKSZ tagjai az elmúlt 7 évben összesen 9,7 milliárd forint uniós támogatást nyertek el, ami a logisztikai szolgáltató központok által megvalósított fejlesztések átlag 40 százalékát fedezte. A teljes logisztikai szakmának a 2007–2013 közötti időszakban összesen 26,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg, amelyből optimális esetben (átlag százalékos támogatási intenzitás mellett) összességében 67 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg.
Hogy ez nem volt hiábavaló befektetés a magyar logisztikai iparban, azt jól illusztrálja a Világbank kétévente készülő logisztikai teljesítményindexe (LPI): rangsorban első helyen Németország áll, Magyarország indexe 3,46 pont, idén a 40. helyről a 33. helyre lépett előre a két évvel ezelőttihez képest, azaz 7 helyett javított.
„Meggyőződésünk, hogy ha a Szövetségünk elvei mentén kerülnek összeállításra a logisztikai és klaszterpályázatok, akkor Magyarország logisztikai vonzóképessége a következő uniós pénzügyi ciklusban is tovább fog nőni” – monda Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >