MKIK: több mint 1 milliárd forintot spóroltak meg a kkv-k a kiberbiztonsági felkészülést segítő programmal
A vállalkozások kiberbiztonsági felkészülését segítő „Kiberbiztonsági védőháló a kkv-szektor számára” című programmal a kkv-k több mint 1 milliárd forint kiadást takarítottak meg – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a program eseményein 310 vállalkozás vett részt. Ezek a cégek a számítások szerint a bírságok elkerülésével 200 millió forintot, a túlbiztosítottság elkerülésével 560 millió forintot, az Elektronikus Információs Rendszer helyes beállításival pedig 300 millió forint kiadást takarítottak meg.
A projekt során 22 személyes és online workshopot tartottak, 40 vállalat élt az egyéni konzultáció lehetőségével, valamint 10, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által megerősített iránymutatást és 30 jogi állásfoglalást adtak ki.
Hozzátették, hogy a Vállalkozásfejlesztési Projekt részeként zajló kezdeményezés célja a NIS2-auditra való felkészítés. A NIS2-audit a kiemelten fontos tevékenységet végző cégek számára az EU kiberbiztonsági irányelvének megfelelően kötelező, hogy biztosítsák a kiberfenyegetésekkel szembeni ellenállóképességüket.
Kapcsolódó cikkeink
EuroSkills 2027: pincér válogató indul, március 30-ig lehet jelentkezni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fejlesztésű kiberbiztonsági platform erősítheti a digitális ellenállóképességet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az útmutatás hiánya fékezi a fejlődést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Barcelonában nyit új marketingközpontot a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új, multiszenzoros kampányt indított a Carrefour Polska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egészséges snackkel célozza a dél-amerikai piacot az Arla Foods Ingredients
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

