Mit szeretnek és keresnek a nők?
A kanadai Marketel piackutató legfrissebb tanulmánya szerint az autóvásárlók fele, az OTC termékek vevőinek 93 százaléka, a lakásfelújításhoz szükségek cikkek beszerzőinek 80 százaléka hölgy. Nem véletlen tehát, hogy létrehozták csak nőkre fókuszáló divíziójukat, a Marketelle-t, amely 4 kulcsterületre – digitális és mobil, márkák, közösségi média és vásárlói tudomány – koncentrál.
Provokatívnak szánt első tanulmányukban azt a 10 márkát mutatták be, amelyeket a kanadai hölgyek leginkább kedvelnek. Első helyen a Tim Hortons kávézó- és étteremlánc áll, amely a névadó jégkorongjátékos halála után egész Észak-Amerikára kiterjedő franchise-hálózattá fejlődött. Népszerűségét, főként az édesanyák körében, a nemzeti gyökerek mellett a helyi közösségeket támogató programjainak is köszönheti. Második helyezett a Walmart, hiszen a hölgyek jó áron, időtakarékosan és hatékonyan szerezhetik be itt a szükséges cikkeket. Harmadik a Costco, amely élelmiszerválasztéka mellett hatalmas elektronikai kínálattal vonzza vásárlóit. 4. helyre került a Facebook, hiszen a hölgyek itt sokkal nagyobb baráti körrel tudják tartani a kapcsolatot, és jól illeszthetőnek tartják az időbeosztásukhoz is. Ötödik az Apple, mert azt testesíti meg, amit a nők nagyra értékelnek: stílust, trendiséget és ami az édesanyáknak különösen fontos: olyan technológiát, amelyben osztozhatnak gyermekeikkel.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >