Mit hoz a piacokra Donald Trump?
A 2016. november 8-án tartott elnökválasztás Donald Trump győzelmével zárult. A piacok szempontjából tehát az előzetes várakozások szerinti negatív forgatókönyv valósult meg, ennek megfelelően jelentős mozgások követték az eseményt a tőzsdéken.
Az első nyilatkozataiban, a választási programjához képest a frissen megválasztott amerikai elnök a fajsúlyos kijelentések mellett több lényeges kijelentéssel kapcsolatban nem határolódott el semmilyen irányba, emiatt továbbra is jelentős bizonytalanság övezi a valójában várható intézkedéseit, melyek tényleges kibontakozására a januári beiktatásig várni kell.
Az átmeneti, rövid távú volatilitás minden bizonnyal jelen lesz a következő időszakban, azonban nagyon fontos látni, hogy középtávon a befektetők továbbra is a fundamentális tényezők figyelembevételével hozzák meg döntéseiket. Fontos kérdés, hogy a piacok által várt decemberi FED kamatemelést hogyan befolyásolja a választás kimenetele. Jelenleg úgy tűnik, hogy Trump gazdaságpolitikája arra épül, hogy fiskális úton pörgesse fel a belső amerikai gazdaságot. Ez azonban könnyen megugró inflációhoz vezethet, ami a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben reálértéken veszteséget okozhat a kötvény- és bankbetét-tulajdonosoknak. Másrészről ez a politika a FED kamatemelését is elősegítheti.
Ami a részvénypiacokat illeti, bizonyos szektorok profitálhatnak Trump győzelméből, mint például az egészségügyi, a pénzügyi és a hadiipari szektorban működő vállalatok, míg a nagy exportkitettséggel bíró cégek számára inkább negatív szcenárió rajzolódik ki.
A külpolitikát illetően Donald Trump az USA katonai erejét újra erőteljesen be szeretné vetni, ez felerősítheti a geopolitikai kockázatokat.
Ezek a történések visszaigazolják a diverzifikáció fontosságát, a minőségi értékpapírokba történő porlasztás és a növekedési potenciállal bíró megatrendekbe tartozó – elektromobilitás, mesterséges intelligencia – részvényekkel történő vagyonkezelési megtakarítási formák előnyeit, melyek mellett a befektetőknek figyelniük kell a fizikai arany előnyeire is.
Itthon a kormány jelentős minimálbér-emeléssel és emellett a járulék és társasági adó csökkentésével próbálja felpörgetni a gazdaságot 2017-re, ami mindenképpen jelzés, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a magyarországi vállalatok versenyképességének javítása mellett. Eközben a forint november közepére a 310-es szintek közelébe gyengült.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Tovább nőtt az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 februárjában a…
Tovább olvasom >