Mintegy négyszáz kiállító a szentlőrinci gazdanapokon
Mintegy négyszáz kiállító mutatkozik be a szentlőrinci gazdanapokon, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárán, amelyet augusztus 12. és 14. között 23. alkalommal rendeznek meg a baranyai városban – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
Pohl Marietta, a szervezési feladatokat ellátó Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, több mint 25 ezer látogatót várnak a gazdanapokra, amely a régió és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja.
Kiemelte: a gazdanapok mára a Magyarország harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát. A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Ők mintegy háromszáz standon fogadja majd az érdeklődőket, mellettük szakhivatalok, őstermelők, kistermelők, kézművesek jelennek meg a vásár 20 ezer négyzetméteres területén.
Az expóra több mint húsz kiállító érkezik Horvátországból, Ausztriából két vállalat lesz jelen, de érkeznek résztvevők Szlovákiából, Németországból és Romániából is – ismertetik az írásos összefoglalóban.
A rendezvényen pénteken helyi termékekről szóló konferenciát tartanak, vasárnap pedig a Nemzeti Vágta előfutamát, a Szentlőrinci Vágtát rendezik meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >