Ezer zacskó hamis kakaót kobzott el a Nébih
Mostanáig mintegy ezer zacskó hamisított kakaó zárolását és elkobzását rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága – közölte a hivatal az MTI-vel.
Mint kiemelték: a hamisítványok rendkívül jól sikerültek, a termék csomagolása csupán abban különbözik az eredetitől, hogy kisebb, fóliája fakóbb és világosabb. A zacskóban lévő kakaó egészségre nem ártalmas, ugyanakkor rossz minőségű, színe világosbarna, illata kakaóporra nem jellemző – tették hozzá.
A Nébih közleménye szerint a különleges esetekre specializálódott csapat a gyártó bejelentésére kezdte el vizsgálni az ügyet. A két hónapja tartó vizsgálat során a KÜI szakemberei több helyszínen is végeztek ellenőrzéseket. A múlt héten egy – jóhiszeműen eljáró – forgalmazónál mintegy 800 hamisított terméket találtak, de más forgalmazó helyeken is koboztak el termékeket. Az esetlegesen még forgalomban lévő termékek felderítése jelenleg is zajlik.
A 20-22 százalékos, 125 grammos „Tutti Holland kakaópor” hamisítványok elsősorban piacokon és kisebb boltokban tűnhetnek fel az alábbi LOT-számmal és minőségmegőrzési idővel: L0449 20.03.2014 – írta a Nébih.
A Nébih kéri a fogyasztókat, hogy, ha véletlenül hamisított terméket vásárolnak, vagy hamisnak tűnő kakaót látnak kereskedelmi forgalomban, akkor értesítsék a Tutti Élelmiszeripari Kft-t, vagy jelentsék az esetet a Nébih zöld számán. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >