Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel jelentetett meg vidékfejlesztési pályázatokat az agrártárca
Mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új vidékfejlesztési pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium (AM), a pályázatok az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják – közölte a szaktárca kedden az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a kiírással újabb, mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati forrással számolhatnak azok, akik ökológiai gazdálkodást folytatnak. Hozzátették, hogy 2016-ban az irányító hatóság közel 2200 kérelmet támogatott, 62 milliárd forint értékben ezen a területen.
A tárca a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatásra mintegy 680 millió forintot csoportosított át, ennek célja a juh- és kecskeágazat fejlesztése.
E két vidékfejlesztési pályázat esetében a támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 1-től lesz lehetősége a gazdálkodóknak.
Az agrártárca az élelmiszeripar és a borászat számára újabb 50 milliárd forint keretösszegű pályázatot hirdetett meg, amely a mezőgazdasági termékek feldolgozására irányuló beruházások sikeres megvalósítását szolgálja. Az irányító hatóság a korábban megjelent vidékfejlesztési pályázatoknál már közel 150 milliárd forint támogatás megítéléséről döntött az ágazati szereplők részére.
A Vidékfejlesztési program napokban megjelent új élelmiszeripari pályázatára 2019. január 2-től nyújthatók be a támogatási kérelmek.
A pályázati felhívások részleteiről további információk a www.szechenyi2020.hu oldalon érhetők el – közölte az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A gazdák fizetőképességének fenntartására számos eszközt biztosít a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A világ élvonalában a magyar vadgazdálkodás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a hazai termékek vásárlása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

