Mintegy 5,5 millió látogatót vonzottak tavaly a csehországi kastélyok és várak
Mintegy 5,5 millió látogató kereste fel tavaly a cseh Nemzeti Műemlékvédelmi Hivatal (NPÚ) kezelésében lévő várakat és kastélyokat – közölte Jana Hartmanová, a hivatal szóvivője Prágában.
Az állami várak és kastélyok látogatottsága tavaly lényegében a 2017-es év szintjén maradt, ami jó eredménynek minősíthető – szögezte le a szóvivő.
A belépődíjakból a várak és a kastélyok több mint 572 millió koronát (7 millilárd forint) szedtek be, ami viszont új rekord.
Jana Hartmanová szerint a csehországi várak és kastélyok iránti tartósan magas érdeklődés növekedését jelentősen befolyásolta, hogy a műemlékek az utóbbi években főként európai uniós pénzekből megújultak és nagyon kiszélesedett a kísérő programok, rendezvények száma és skálája.
Komoly bevételei forrást jelent az amerikai és az európai filmipar, amely szívesen forgat a cseh várakban és kastélyokban. A várak és kastélyok jelentős része népszerű esküvői hely is, ami szintén szép jövedelmet eredményez. Nagyon sok látogatót vonzanak a speciális programok, például az éjjeli vár- és kastélylátogatások vagy a kulturális rendezvények.
A cseh műemlékvédelmi hivatal felügyelete alatt száznál több vár és kastély működik. Ezek többsége a téli időszakban – november elejétől március végéig – zárva tart. A hivatal évi költségvetése mintegy másfél milliárd korona. A bevételek jelentős részét a hivatal a műemlékek karbantartására és felújítására használja fel. Tavaly erre a célra 536 millió koronát költöttek.
A leglátogatottabb műemlékek listáját továbbra is a prágai vár vezeti. A Hradzsint évente több mint kétmillió ember keresi fel. A prágai vár után a dél-csehországi Cesky Krumlov vára és a dél-morvaországi Lednice kastély következik 429 ezer, illetve 394 ezer látogatóval. A harmadik hely a dél-csehországi Hluboká nad Vltavou kastélyé közel 300 ezer látogatóval, míg a Prága közelében álló Karlstejn királyi várat tavaly több mint 200 ezren nézték meg. A vár arról nevezetes, hogy oda egykor nők nem léphettek be, s valamikor ott őrizték a cseh koronázási ékszereket is. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >A szabályosság művésze – A nap képe
Száz ételt örökít meg Robert Patell vagy ezret – valahogy…
Tovább olvasom >Csak tudnám, minek barátkozok veled! – A nap videója
Két páratlan párost is bemutat egyszerre a Zwack legújabb reklámfilmje:…
Tovább olvasom >