300 millió forintból készült el az első magyar biosör
A júliusban záruló 300 millió forintos, tisztán hazai finanszírozású fejlesztés eredményeként létrejött az első magyar bio búzasör, az Alakor – közölte az italt gyártó Körös-Maros Biofarm Kft. hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a sör kifejlesztése mellett az EU-ban egyedülálló minőségellenőrző rendszert is kidolgoztak, amellyel a palackokon lévő QR-kód alapján a fogyasztó az interneten ellenőrizheti, hogy az adott palack milyen alapanyagokból, mikor készült, hol és kinek, mikor szállították ki a főzdéből.
A biosört már számos áruházlánc árulja, egy 0,33 literes üveg ára 400-460 forint között mozog. Az idén tervezett 100 ezer üveges mennyiség harmadát már eladta a vállalat.
Az első hazai biosörgyártó Körös-Maros Biofarm Kft. elsődlegesen bio tejtermékeket gyárt, évente 5 millió liter tejet állít elő. A vállalat 2012-ben 820,5 millió forintos nettó árbevétel mellett 70,5 millió forint adózott eredményt ért el, 2013-ban pedig nettó árbevétele 1,025 milliárd forintra, adózott eredménye 89,2 millió forintra emelkedett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >