Minőséget jelent a szekszárdi palack
Szeptember közepén váltak elérhetővé az első, szekszárdi palackba töltött borok. A borvidék nevét magán viselő üvegbe kizárólag szekszárdi kadarkák, kékfrankosok és bikavérek kerülhetnek.
Egy hároméves folyamat végeredménye az, hogy 2015 szeptemberében már közel húsz, a 2012-es és 2013-as évjáratból származó vörösbor került letöltésre a közös, szekszárdi palackba. Az eddig tartó időszakban a helyi borászok egy kis csapata Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke vezetésével dolgozott együtt azért, hogy kiválasszák a palack formáját és annak megjelenését, valamint a mindennek kivitelezésére képes hazai üveggyárat.
A palackba olyan kadarkák, kékfrankosok és bikavérek kerülhetnek, amelyeket a tizenkét tagú, borászokból álló bizottság kétharmada elfogadott. A vakkóstoláskor alapvető elvárás, hogy az adott tétel hibátlan legyen, hogy fajtajelleget vagy borstílust képviseljen, valamint termőhelyi karaktert jelenítsen meg.
A palackot előállító orosházi üveggyár értékesítési vezetője, Szabó József a regionális palackban rejlő lehetőségek kapcsán kiemelte:
– Szekszárd ezzel a közös arculattal nemcsak itthon, hanem a nemzetközi piacon is sokat nyerhet, hiszen a kisebb pincészetek egyedi csomagolásaival szemben egy ilyen egységes megjelenés által a szekszárdi borok könnyebben felismerhetőek a fogyasztók számára.
Az elegáns burgundi palacktípus a szabványosnál hosszabb, extravagánsabb. Kívülről négyszer körbefut a Szekszárd felirat, és látható rajta a borvidék logója is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >