Minőség és jövőbe vetett hit: Superbrands díjat kapott a Pek-Snack
Superbrands díjat kapott a Pek-Snack. A hazánkban több mint 1800 helyen megtalálható látványpékség-hálózat büszke arra, hogy éppen a koronavírus-járvány és a gazdasági válság idején érdemelte ki a vásárlók és az üzleti partnerek elismerését is jelző díjat. A vállalat folyamatosan fejleszti termékeit, növeli fogyasztói elégedettségét és hazai alapanyagainak stratégiai szerepét, valamint védi a magyar munkahelyeket.

Superbrands lett a Pek-Snack
Első alkalommal érdemelte ki a rangos Superbrands kitüntetést a Pek-Snack Kft. A legkiválóbb fogyasztói márkákat 1995 óta díjazó Superbrands Program és a legeredményesebb üzleti márkákat elismerő Business Superbrands Program a világ több mint 90 országában van jelen. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják márkánk eddigi sikerességét és hitelességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet. Most a bizottság döntése alapján a kiválasztott legkiemelkedőbb hazai márkák körébe került be a Pek-Snack.
„Ez az elismerés fontos megerősítése annak, hogy jó úton járunk: termékeink és szolgáltatásaink a vásárlók és az üzleti partnerek számára egyaránt megbízhatóságot és minőséget képviselnek. Másrészt visszaigazolása a díj annak is, hogy a Pek-Snack egy hosszú folyamat eredményeként, egy regionálisan erős franchise hálózatból országosan is elismert kiskereskedelmi hálózattá nőtte ki magát. Abban is segít ez a díj, hogy a jövőbe vetett hitünket erősítse. A Pek-Snack esetében szilárd és töretlen ez a hit: rengeteg ötlettel, újdonsággal jelentkezünk majd ebben az évben. Többek között termékfejlesztéssel, arculatfrissítéssel, beruházásokkal készülünk az előttünk álló időszakra”
– fogalmaz Antal Csaba, a Pek-Snack Kft. ügyvezető igazgatója.
A Pek-Snack látványpékségei szinte az egész országban, több mint 1800 helyen megtalálhatóak, továbbá számos kiskereskedelmi lánc helyben sütött pékáruit is a vállalat készíti elő. A cég árbevétele 2020-ban közel 6 milliárd forint volt, foglalkoztatottjainak száma pedig meghaladta a 350 főt.
A vállalat különösen büszke arra, hogy a Superbrands-elismerést egy rendkívül nehéz év után nyerte el. A koronavírus-járvány és a gazdasági válság következményei ugyanis a pékáru-piacot sem kímélték. A Pek-Snack azonban azt tapasztalja, hogy a fogyasztók segítik az általuk fontosnak, értékesnek tartott márkák fennmaradását: előtérbe került és felértékelődött számukra minden olyan élelmiszer, ami Magyarországon, hazai alapanyagokból kerül előállításra, és a magyar munkavállalók számára biztosít helyben megélhetést.
A Pek-Snack pedig igyekszik meghálálni ezt a bizalmat: folyamatosan fejleszti termékeit, szolgáltatásait, növeli fogyasztói elégedettségét, egyre hangsúlyosabbá teszi a hazai alapanyagok stratégiai szerepét és védi a magyar munkahelyeket.
Kapcsolódó cikkeink
Néha majd főétkezünk!
A snackelést cikkünk elsősorban a paradigmaváltásra számítók szemszögéből vizsgálja. A…
Tovább olvasom >Minden jó, ha a kezdete jó
Nem csak reggel, nem csak napindító étkezésként, nem csak a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >