Minimáláras lesz az alkohol Írországban
A fiatalkorúak túlzott alkoholfogyasztásának visszaszorítását szeretné elérni az ír kormány azzal a keddi döntésével, amely minimálárat szabna az alkoholtermékeknek.
A tervezet az alkohol árát grammra vetítve határozná meg. A bevezetés előtt azonban elsőként az észak-írországi hatóságokkal kell egyeztetni arról, hogy a szabályozás miatt nehogy túl nagy különbségek alakuljanak ki a fogyasztói árakban.
Kérdéses az is, hogy az árszabályozás mennyiben fog megfelelni az uniós piaci versenyszabályoknak – jegyezte meg a The Irish Times napilap internetes kiadása.
A kormánydöntés része az alkoholtermékek reklámozási lehetőségének szigorú szabályozása is. Televízióban a tervek szerint este kilenc előtt nem lehet majd sört, bort, whisky-t reklámozni. Mozikban sem láthatna a közönség alkoholreklámot, ha az adott filmet 18 éven aluliak is megnézhetik. A szupermarketekben is jól elkülönítetten kell majd kínálni ezeket a termékeket. A csomagoláson egységes módon, jól láthatóan kell majd feltüntetni az alkoholtartalmat és a lehetséges egészségügyi kockázatokat.
A kormányzat ezúttal azonban elvetette azt az ötletet, hogy alkoholgyártó cég sporteseményeket ne, vagy csak nagyon szigorú feltételek mellett szponzorálhasson. Írországnak 2020-ig meg kell alkotnia a pontos szabályozást e téren, azonban most csak egy munkacsoport alakul, amely hatástanulmányt készít arról, hogy hogyan alakítaná át egy ilyen törvény a sport-szponzorációt.
A Jameson ír whiskymárkát képviselő Irish Distillers cég nemrégiben már rosszallását fejezte ki a szponzorációs lehetőségek szűkítésével kapcsolatban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >