Mindenre felkészültünk

Szerző: Trademagazin Dátum: 2021. 06. 10. 10:00

Biztonság és támogatás kollégáinknak, vásárlóinknak egyaránt, online kapacitásbővítés, jó ár-érték arány. Így foglalja össze az áruházlánc tavalyi, legfontosabb intézkedéseit és eredményeit Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.

Tesco logo

trade logo 2x superbrands A tavalyi pandémiás évben mi minden történt a Tesco háza táján?

– A járvány első hullámában a pánik­vásárlások kezelése mellett a folyamatosan változó körülményekre való gyors reagálást kellett kialakítani és beépíteni a napi működésbe. Nagyon büszke vagyok kollégáinkra, akik azóta is lelkesen és fáradhatatlanul dolgoznak, hogy nap mint nap friss áruval tudjuk ellátni vásárlóinkat. Munkájukat tavaly három alkalommal 40 000, idén pedig egyszeri, bruttó 80 000 forintos bónusszal ismertük el. A fokozott munkavégzés a csapatok és csapattagok közötti kooperációt még szorosabbá és gördülékenyebbé tette, így a következő hullámoknak már felkészülten vágtunk neki, és fel tudtuk gyorsítani a fejlesztéseket.

Munkatársaink és vásárlóink biztonságának érdekében megerősítettük a korábban bevezetett óvintézkedéseket, ezenkívül 9 új városban tettük elérhetővé Tesco Otthonról szolgáltatásunkat, így már összesen 20 áruházból szolgáljuk ki vásárlóinkat. Emellett elindítottuk a Tesco Doboz Webáruházat több ezres termékkínálattal, így téve online szolgáltatásunkat országosan elérhetővé. Partneri megállapodást kötöttünk továbbá a Shell-lel, melynek keretében már 19 töltőállomáson biztosítunk a megszokottnál jóval szélesebb termékkínálatot.

Még inkább fókuszba került a jó ár-érték arány; bevezettük a Friss 5 kínálatot, amely minden héten ötféle szezonális zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz kedvező áron. Nehéz helyzetben lévő kollégáinkat a Tesco Angyal Alapítványon keresztül támogattuk összesen nettó 13,6 millió forinttal, munkatársaink gyermekeinek pedig több mint 200 táblagépet biztosítottunk az otthontanulás elősegítéséhez. Napi 24 órában igénybe vehető életvezetési, lelki, pénzügyi és jogi segítségnyújtást tettünk elérhetővé, míg a kollégáink mintegy háromnegyedét képviselő nők egészségére fókuszálva elindítottuk menopauzaprogramunkat.

trade logo 2x superbrands Számokban kifejezve milyen évet zárt a lánc, mennyiben teljesültek az előzetes tervek, elvárások?

Pálinkás Zsolt
vezérigazgató
Tesco-Global

– Tavaly az volt a célunk, hogy a vásárlók biztonságban szerezhessék be mindazt, amire szükségük van, és biztonságban tudjuk munkatársainkat. S noha ez jelentős terhet jelentett anyagilag és működésünk szervezésének tekintetében is, ezt a célkitűzésünket úgy teljesítettük, hogy a biztonság tekintetében nem ismertünk kompromisszumot. Az áprilisban publikált éves eredményeink alapján csoportszinten 7,1%-kal növekedett a Tesco forgalma. Közép-európai eredményeinket jelentősen befolyásolták a régióban bevezetett korlátozó intézkedések, a nem alapvető kategóriák vásárlását érintő szigorítások – Szlovákiában és Csehországban –, továbbá a hazai este 7 órás zárás.

Ahogy említettem, Tesco Otthonról szolgáltatásunk lefedettségi területét és kapacitását tavaly két alkalommal is bővítettük, amivel közel 100 új munkahelyet teremtettünk. A szolgáltatás így jelenleg több mint 1,9 millió háztartás számára érhető el országszerte. Mindemellett folytattuk a fenntartható működést, illetve a közösségeket támogató kezdeményezéseinket, köztük az áruházaink környékén élő rászorulókat segítő élelmiszermentő programunkat is. Tavaly év végére pedig minden saját márkás termékünk csomagolásából eltávolítottuk az összes nehezen újrahasznosítható anyagot.

trade logo 2x superbrands Hogyan indult az idei év, mire számítanak, hogyan terveznek az év hátralévő részében?

– A minket körülvevő környezet, a még most is fennálló vírushelyzet és a hozzá kapcsolódó szabályozások nem könnyítik meg a helyzetünket, de továbbra is tesszük a dolgunkat annak szellemében, hogy sokoldalú, 21. századi áruházláncként szolgáljuk ki a vásárlóinkat. Folyamatosan modernizáljuk áruházainkat, és tovább fejlesztjük online üzletágunkat. Idén is kiemelt figyelmet kapnak akciós ajánlataink, valamint a „A mi árunk” kampány. Emellett több mint száz termék esetén a nem akciós, polci áraink kiszámíthatóságára és stabilitására fókuszálunk. Felelős vállalatként továbbra is a fenntarthatóságot és a szén-dioxid-kibocsátástól teljesen mentes jövőbeni működést tartjuk terveink középpontjában. Legutóbbi vállalásaink pedig az egészséges életmódot támogató élelmiszerek arányának növeléséhez kapcsolódnak, így például több lesz polcainkon a növényi alapú húst helyettesítő termék, saját márkás termékeinkben pedig csökken a só, a zsír és a cukor mennyisége, miközben növekszik gyümölcs-, zöldség- és rosttartalmuk. (x)

Kapcsolódó cikkeink