Minden szempontból meggyőzően teljesített az idei EuroCIS
A kiskereskedelem jövője a technológiáról és az innovációról szól, amelynek fókuszában a mesterséges intelligencia, a kasszazóna, az árubiztonság, az IT-infrastruktúra és a folyamat-optimalizáció áll. Az EuroCIS idén is kiemelkedően teljesített a látogatószám és a nemzetközi érdeklődés, valamint a kísérőrendezvények tekintetében egyaránt.
Február 29-én zárult az EuroCIS, a kiskereskedelmi technológiai iparág vezető szakvásárának idei, nagy sikerű eseménye. A düsseldorfi vásárközpontba 95 országból több mint 13.500 látogató, valamint 41 országból 475-nél is több kiállító érkezett, hogy megismerkedjen és megvitassa a kiskereskedelemben legújabban körvonalazódó innovációs és technológiai trendeket.
Az idén 15. alkalommal megrendezett EuroCIS még a 2019-es kiemelkedő eredményekkel zárult eseményt is túlszárnyalta mind a látogatók száma, mind pedig a nettó kiállítótér tekintetében, de a külföldről érkező és a döntéshozói pozícióban lévő látogatók aránya is jelentősnek bizonyult. A legerőteljesebben újfent a kiskereskedelmi szektor képviseltette magát valamennyi szegmensben.
– A rendezvény sikere rávilágít az éppen átalakulóban lévő szektor életképességének megőrzéséhez szükséges technológiai innováció stratégiai fontosságára – mondta el Michael Gerling, az EHI Retail Institute ügyvezető igazgatója.
– Az idei EuroCIS vezető témája egyértelműen a mesterséges intelligencia alkalmazása volt a legkülönbözőbb területeken – folytatta a szakember hangsúlyozva, hogy – számtalan, az eseményen bemutatott megoldás fókuszában a hatékonyság növelése és az ügyfélközpontúság állt. Ezt jól tükrözi például a kasszánál történő gyorsabb fizetést elősegítő megoldások magas száma, elsősorban az intelligens vásárlási és fizetési megoldások széles választékának köszönhetően. Mindezek alapjául a folyamatautomatizálás, valamint a nagy teljesítményű IT-infrastruktúra és a felhőalapú technológiák szolgálnak.
Az olyan megoldások, mint a részben vagy teljesen autonóm üzletek, az automatikus árufelismerés a mérlegeken és a kasszáknál, a kiszolgáló robotok, az energiatakarékos elektronikus polccímkék, az intelligens bevásárlókocsik, az interaktív kioszkok és kirakatok, a retail média rendszerek és a sokoldalú fizetési megoldások mind nagyon jól vizsgáztak.
Mesterséges intelligenciától az okos energiamenedzsmentig
Az esemény hat fő téma köré szerveződött.
Szó esett a mesterséges intelligenciáról, melyre támaszkodva valós idejű információk alapján optimalizálható a kiskereskedelmi működés; valamint az ideális fizetési élményről, melynek kapcsán az okostelefonos mobilfizetés, a scan&go opciók, illetve az eladótérben történő mobilfizetés egyre nagyobb jelentőségre tesz szert, valamint az online és offline fizetési módozatok integrációjának további fejlődése várható.
A vevőközpontúság ma már általánosan elterjedt: a kiskereskedők egyre inkább a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolatra törekednek, hogy személyre szabott digitális élményeket kínálhassanak nekik – az online termékajánlások, digitális kuponok és elektronikus hűségkártyák mára már alapvetően kötelező eszközöknek minősülnek.
A connected retail, azaz kapcsolódó kiskereskedelem az omnichannel stratégiák és eszközök jelentős fellendülését hozta. Egyre népszerűbbek az olyan szolgáltatások, mint a click&collect, vagy a digitális hűségprogramok, és látszik, hogy a jövő a digitális és fizikai értékesítési csatornákon átívelő zökkenőmentes vásárlói úté.
Egyre nő az olyan technológiákba eszközölt beruházások aránya, mint az automata üzletkoncepciók, a kasszanélküli kényelmi boltok és a digitalizált kiskereskedelmi folyamatok. A kereslet pedig egyre nagyobb. A kiskereskedelem jövője a „seamless store”, azaz a zökkenőmentes vásárlás lehetőségét scan&go funkcióval, fejlett szenzoros technológiával és képfelismeréssel kínáló üzlet felé tendál.
Legyen szó bár világításról, hűtésről, fűtésről, vagy éppen szellőzésről, az energiafogyasztás és az üzemeltetési költségek csökkentésében az intelligens felügyeleti eszközök és dashboardok használata segít.
A látogatók által nagyra értékelt programok mellett a Start-up hubban idén 16 résztvevő mutatta be friss ötleteit, a vezetett innovációs túrára feliratkozott látogatók pedig áttekintést kaphattak az EuroCIS-en megjelent legfontosabb innovációkról.
Kitüntetett technológiai újítások
Az EuroCIS egyik kiemelkedő eseménye a reta awards díjátadó volt, ahol az EHI idén 17. alkalommal prezentálta öt kategóriában a kiskereskedelemben bevezetett három-három legjobb technológiai megoldást.
Emellett az EHI és a Lebensmittel Zeitung a reta-díjasok technológiai partnereinek is odaítélték a „Top Supplier Retail” címet. A kitüntetettek között startupok, de globális szereplők is megtalálhatók, akik a reta zsűri szerint mind kiemelkedő mértékben járultak hozzá kiskereskedelmi partnereik megoldásaihoz. Az értékes elismerést 2015 óta ítélik oda, és egyfajta minőséget képvisel a kiskereskedelmi technológiai iparágban.
Legjobb vásárlói élmény
Eintracht Frankfurt (Top Supplier: Payfree)
Az Eintracht Frankfurt labdarúgóklub nyitotta meg a német labdarúgóliga első készpénzmentes szurkolói boltját. A 30 négyzetméteres üzlet minden Frankfurtban zajló mérkőzés alkalmával kinyit, és zökkenőmentes kártyás, illetve okostelefonos fizetés lehetőségét kínálja. Az RFID-címkével ellátott árucikkek a pénztárnál egy U-alakú szkenneren haladnak át a gyors, érintésmentes tranzakció érdekében.
Netto Marken-Discount (Top Supplier: Wanzl)
A Netto Marken-Discount a készpénzmentes vásárlási trendnek megfelelően új bevásárlókocsi rendszert vezetett be. A vásárlók egy alkalmazás és az NFC technológia segítségével oldhatják fel a bevásárlókocsikat, azaz a művelethez már nincs szükség hagyományos érmékre. A Netto hibrid koncepciója egyaránt szól a digitálisan tájékozott és a hagyományos vásárlóknak. A rendszer tesztelése Bajorország egyes üzleteiben már megkezdődött.
Tegut (Top Supplier: Autonomo, Snabble)
A Tegut „Teo” nevű intelligens boltjával újradefiniálja az élelmiszervásárlást Németországban: az üzlet éjjel-nappal hozzáférést biztosít az élelmiszerekhez – legyen szó vidéki területekről, forgalmas helyszínekről vagy városi negyedekről. Az innovatív megközelítés magában foglalja a mai vásárlói igényeket kielégítő Grab&Go és Tap&Go funkciókat. A „Teo” szabadon álló és beltéri változatban is elérhető.
Legjobb vállalati megoldás
Rewe Csoport (Top Supplier: Flip)
A Rewe Csoport olyan új applikációt vezetett be kiskereskedelmi alkalmazottai számára, amely az üzletvezetők, üzletben dolgozó munkavállalók és a központi irodák közötti közvetlen kommunikációt teszi lehetővé Németország-szerte. Ez a megoldás különösen hasznos a több műszakos munkavégzés esetén. Egyben hozzáférést biztosít hírekhez és információkhoz, egy képzési platformhoz, a digitális műszakbeosztásokhoz ésszerűsítve a folyamatokat és növelve a hatékonyságot.
Schwarz IT (Top Supplier: Things Board)
Az IoT.Schwarz platformmal a Schwarz csoport a szupermarketekben található különféle műszaki berendezések összetettségét kezeli. A Schwarz IT az azonos nevű szolgáltató bevált ThingsBoard platformjára támaszkodik, amely 32 ország több mint 13 000 üzletében szabványosítja a technológiákat és a használat eseteit. Így minden egyes üzlet személyre szabott, autorizáción alapuló hozzáféréssel rendelkezik az adataihoz.
Würth (Top Supplier: Würth IT)
A Würth a kulcsfontosságú értékesítési folyamatok felgyorsítására fejlesztette ki a Pico hang- és chat-asszisztenst. A digitális asszisztens lehetővé teszi a felhasználók valós idejű megkeresésének fogadását, és hang vagy chat segítségével bocsát rendelkezésre információkat és dokumentumokat. A Pico képes az egyszerű, ismétlődő feladatokat az értékesítési képviselők és az irodai személyzet helyett éjjel-nappal ellátni.
Legjobb instore megoldás
Douglas (Top Supplier: Komsa Services és Samsung Electronics)
A Douglas all-in-one okostelefonok és kiegészítő szoftverek bevezetésével javítja az üzleten belüli folyamatokat. Az omnichannel (mindencsatornás) szolgáltatások integrálása zökkenőmentes működést biztosít az eladótérben, és lehetővé teszi, hogy a készleten nem lévő termékek kényelmes eljuttatását a vásárlók otthonába.
E-Center Warnow Park (Top Supplier: Captana)
Az E-Center Warnow Park, Észak-Németország legnagyobb Edeka-üzlete felhasználóbarát polckamerás megoldásokat vezetett be a működési hatékonyság növelése érdekében. A rendszer vezeték nélküli kamerák és érzékelők segítségével valós idejű polcadatokat rögzít. A megoldás észleli a polcokon lévő hiányt, és az MDE-készülékekhez készült alkalmazáson keresztül feladatokat ad a személyzetnek.
Leroy Merlin (Top Supplier: Hanshow)
A Leroy Merlin France, hogy segítse vásárlóit a nagy barkácsáruházakban való tájékozódásban és a termékek megtalálásában, a digitális és a fizikai világ közötti szakadék áthidalását tűzte ki célul. A legkorszerűbb elektronikus címkék telepítése mellett a vállalat olyan funkciókat is bevezet, mint az e-kereskedelmi oldalukhoz kapcsolódó percre kész árazás, illetve a vásárlási élményt javító vásárlói vélemények.
Legjobb connected retail megoldás
Benetton (Top Supplier: Cegid)
A Benetton Group a Cegid Retail, egy felhő-natív POS és egységes kereskedelmi platform bevezetésével tökéletesítette az instore élményt. A cél egy zökkenőmentes omnichannel vásárlási út létrehozása volt. A globálisan telepített megoldás segítségével egységesítették az értékesítési csatornákat, optimalizálták a készleteket és személyre szabták a márkainterakciókat.
Edeka Südwest (Top Supplier: Liquam, Avenit, Blackforestbytes és Maexware Solutions)
A délnyugat-németországi Edeka Csoport olyan bolti ökoszisztémát fejlesztett ki, amely a független kiskereskedők számára különböző többcsatornás e-kereskedelmi műveleteket fed le. A rendszerben megtalálható a click & collect, a kereskedői kiszállítás, a nonstop üzletek és a drive-through, és kialakításának köszönhetően moduláris és skálázható. A cél a különböző e-kereskedelmi modellek folyamatainak racionalizálása, valamint rugalmasságának és hatékonyságának biztosítása a független Edeka kiskereskedők számára, beleértve a vállalati erőforrás-tervezésbe való zökkenőmentes integrációt is.
Markant (Top Supplier: adesso)
A Markant által elindított európai platform központi kapcsolattartási pontként szolgál az előszállítók, az ipar, a szolgáltatók és a kiskereskedők napi kihívásainak összegyűjtéséhez és kezeléséhez a teljes értékláncban. A platform nyitva áll az ipar, a kiskereskedők és a szolgáltatók számára egyaránt, és egységes felhasználói felületként előmozdítja a hatékonyságot és a digitalizációt.
Legjobb AI és robotikai alkalmazás
Colruyt (Top Supplier: Colruyt Group Smart Technics)
A németországi Halle-ban található Colruyt Lowest Prices áruház olyan innovatív, egyszerű pénztárgépes rendszert mutatott be, amely mesterséges intelligenciát használ a termékek automatikus beolvasására, miközben a dolgozók átrakják azokat az egyik bevásárlókocsiból a másikba. A Smart Technics által kifejlesztett rendszer célja, hogy akár ötödével növelje a hatékonyságot, és ergonomikusabb élményt nyújtson az alkalmazottaknak, akik mostantól mindkét kezüket használhatják.
dm-Drogeriemarkt & dm TECH (Top Supplier: Ubica Robotics)
Az autonóm polcpásztázó robotok fejlett kamerákat és érzékelőket használnak a dm-áruházak pontos, hatékony és költséghatékony digitális bolti ikreinek létrehozásához. Ezek realogramokat (a kategóriák pontos virtuális másolatát, ahogyan azok jelenleg az üzletben találhatók mindenféle optimalizálás előtt) és készletinformációkat tartalmaznak. A készleten nem lévő tételek automatikus felismerése például javítja a vásárlói élményt a jobb termékellátottság biztosítása által, és jelentősen csökkenti a manuális készletellenőrzés szükségességét.
Kaufland (Top Supplier: BSS Bohnenberg)
A Kaufland automatizált komissiózási rendszere (AKA) a (félig) automatizált folyamatokat készíti elő. A rendszer, amely emelés helyett húzással és tolással mozgatja a rekeszeket, az alkalmazottak munkaterhelésének csökkentésére, az áru vásárlók általi gyors elérésére, a megbízhatóságra és a skálázhatóságra összpontosít. Rugalmas az újrafelhasználható rekeszek és eldobható kartondobozok feldolgozásában, hozzájárul a hatékonysághoz és a gyakorlatias működéshez.
Kapcsolódó cikkeink
EuroCIS 2025: „Lighting the Way to Smarter Stores!”
A visszaszámlálás elkezdődött! – Hamarosan megnyitja kapuit a kiskereskedelmi technológiák 2025-ös…
Tovább olvasom >Online gyógyszertár indításán dolgozik a dm Németországban
A dm drogérialánc 2025-től saját online gyógyszertárral kezd Németországban recept…
Tovább olvasom >Az árakba, a technológiai fejlesztésekbe, az üzlethálózatba invesztált a dm
A drogéria forgalma 17%-kal nőtt az elmúlt gazdasági évben A…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >