Minden negyedik turista kínai
2018 februárjában, az ausztrál nyár végén, új rekordot döntött az Ausztráliába érkező kínai turisták száma. Mára gyakorlatilag minden negyedik turista a világon kínai – írja az origo.
Meglepő adatot közölt az Ausztrál Statisztikai Hivatal, amely szerint újabb rekordot döntött a kínai turisták száma az országban. Ez önmagában nem lenne különösebben meglepő, de most először fordult elő, hogy többen érkeztek látogatóba az ázsiai országból, mint a szomszédos Új-Zélandról.
Az összehasonlítás azért nem teljesen fair, mert Kína a világ legnépesebb országa 1,4 milliárd fővel, míg Új-Zéland lakossága csak 4,5 millió fő.
Azonban fontos megemlíteni, hogy míg az új-zélandiak gyakorlatilag hazajárnak a szomszédos országba, addig a Peking-Sydney távolság 9 ezer kilométer.
A Quartz azt írja, hogy csak februárban 1,4 millió kínai turista volt az országban, és ez még csak a kezdet. Helyi szakértők szerint egy évtizeden belül
ez a szám duplájára emelkedhet.
A dolog turisztikai szempontból érdekes. Egyfelől a növekvő számú látogatók hatalmas gazdasági lökést adnak az országnak, ugyanakkor teljesen át kell formálni a legfőbb csomópontokat, hogy azok jobban alkalmazkodjanak a kínai igényekhez.
Egy felmérés szerint a kínaiak 40 százaléka csoportos, szervezett kirándulás formájában látogat el külföldre, így a nagyobb létszámú közösségek fogadása is komoly kihívást jelent.
A kínai turizmus az elmúlt évtizedben lendült fel igazán, 2007-ben még a globális turizmus kevesebb mint 5 százalékért felelt az ország, ez az arány mára megközelítette a 25 százalékot. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >BalatonBike365: rekordforgalom a balatoni bringás turizmusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérést készített a legszebb magyarországi kilátópontokról a Csodásmagyarország.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >50,8 milliárdos kikiáltási áron aukcióra kerül a Belügyminisztérium egykori épülete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Még három napig jelölhet arra érdemes személyt a 2025-ös Gundel-díjra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >