Minden ellenőrzött webáruháznál talált jogsértést az ügyészség
A fogyasztók jogainak védelme érdekében az ügyészség tizenhat webáruház szerződési feltételeit vizsgálta és mindegyikben talált törvénysértő kikötést – közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint az ügyészség olyan webáruházak szerződési feltételeit ellenőrizte, amelyek keresett termékeket, például műszaki cikkeket, háztartási eszközöket, vagy gépjármű alkatrészeket forgalmaznak.
Az ügyészek számos olyan rendelkezést találtak, amelyek nem feleltek meg a hatályos jogszabályoknak. A webáruházak például belefoglalták a szerződésekbe, hogy bármikor egyoldalúan módosíthatják a már megkötött szerződést, így akár a fizetendő összeget vagy a szállítási határidőt is.
Az irányadó jogszabályok szerint internetes vásárláskor a megrendelő az átvételtől számított 14 napon belül indok nélkül elállhat a vásárlástól és visszaküldheti a terméket – ebben az esetben a korábban kifizetett vételár és postaköltség is visszajár. Ezzel szemben a szerződési feltételekben rövidebb elállási határidőt írtak elő, és jogsértő módon kikötötték azt is, hogy csak sértetlen csomagolás esetén küldhető vissza a termék – írták.
A Pest Megyei Főügyészség a vállalkozásokat a jogsértések önkéntes megszüntetésére szólította fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH-elnök: számos versenyjogi és fogyasztóvédelmi kérdést vet fel a mesterséges intelligencia alkalmazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: továbbra is a kozmetikumok vezetik a veszélyes, nem élelmiszeripari termékek listáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


