Minden drágább lesz a kötelező visszaváltás miatt
A kötelező visszaváltási rendszer bevezetése miatt a vásárlóknak több száz forinttal kell majd többet fizetni egy-egy vásárlásnál. Ennek részeként 50 forintot tesznek minden egyszer használatos pet-palackra, fém dobozra vagy üvegre, viszont a tejtermékekre ez a díj nem vonatkozik.

Drágulást hoz a rendszer
Az új rendszer január 1-jén indul Magyarországon, és a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. működteti. A visszaváltási díjakról szóló rendelet már megjelent a Magyar Közlönyben. Eszerint minden kötelezően visszaváltási díjas, nem újrahasználható termék után 50 forintot kell fizetni darabonként. Az újrahasználható termékek esetén a gyártó határozza meg a darabonként fizetendő visszaváltási díjat.
A vásárlók ezeket az összegeket csak akkor kapják vissza, ha sértetlen csomagolást visznek vissza. Az automatákat pedig csak az 1000 főnél nagyobb lakosságú településeken kell telepíteni a jogszabály szerint.
A Mol Hulladékkezelő az RTL Híradónak elmondta, hogy a kistelepülések kereskedői is jelentkezhetnek visszaváltási pontnak, hiszen több mint 1833 település van Magyarországon, amelynek a lakossága nem éri el az 1000 főt.
A visszaváltandó palackokon egy megjelölés is lesz, és a jó állapotúakat veszik majd vissza. A vásárlók dönthetik el, hogy levásárolják-e a visszakapott összeget, vagy visszakérik azt a pénztárnál.
Kapcsolódó cikkeink
Lezajlott az első Fenntartható Csomagolás Fórum
2025. június 4-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre az…
Tovább olvasom >A dm első alkalommal készített fenntarthatósági jelentést
A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport…
Tovább olvasom >Taroltak a soproni egyetemisták a 2025-ös HUNGAROPACK STUDENT csomagolási versenyen
Kimagasló tehetségükről és szakmai felkészültségükről tettek tanúbizonyságot a Soproni Egyetem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >