Milliomos születik a FloeWater és Balázsék jóvoltából!
Itt a nagy lehetőség! 5 X 1 millió forintot lehet nyerni augusztus 30-án az MVM Dome előtti területen a FloeWater jóvoltából, amit a Rádió 1 Balázsék című műsora élőben közvetít. Az eseményre 16:00 és 20:00 óra között kerül sor, ahol a „Milliomos születik” játék keretében a résztvevők esélyt kapnak arra, hogy akár 1 millió forintot nyerjenek!
A rendezvény egyedülálló hangulatát a Rádió 1 népszerű Balázsék c. műsora biztosítja, élő kitelepüléssel. 16:00 és 17:00 óra között a Rádió 1 Live Mix-ben az igazi mai slágerekről Regán Lili gondoskodik.
Az esemény középpontjában egy izgalmas játék áll, ahol öt szerencsés résztvevő akár 1 millió forintot is nyerhet! Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy követik a FloeWater Instagram oldalát, a helyszínen bemutatják azt a hostessnek, átveszik az ajándék FloeWatereket, és megkeresik a nyertes feliratot a papír csomagolásban. A nyertesek a Rádió 1 helyszíni stúdiójánál jelentkezhetnek, ahol egy kérdés helyes megválaszolása után elnyerhetik a nyereményt.
Popovics Adrienn, a FloeWater márkavezetője és a HELL ENERGY Magyarország Kft. marketingigazgatója így nyilatkozott az esemény kapcsán: „Nagy örömünkre szolgál, hogy egy ilyen különleges eseményt szervezhetünk. A FloeWater mindig is elkötelezett volt amellett, hogy innovatív és szórakoztató élményeket nyújtson a közönségnek, és hisszük, hogy ez a játék nemcsak izgalmas, de egy életre szóló élményt is jelenthet a nyerteseknek.”
Az eseményen hazánk ismert influenszerei is jelen lesznek, többek között Hódi Pamela, Forstner Csenge, Gelencsér Tímea, Rácz Jenő és Dancsó Péter, akik szintén osztogatják a 4-es kiszerelésű FloeWater packokat.
További információ és a teljes játékszabályzat a FloeWater weboldalán érhető el.
Kapcsolódó cikkeink
Alumínium csillogás a márkaépítésben
Fenntarthatósággal kapcsolatos aktuális kérdéseket járták körbe a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Megérkezett a FloeWater eddigi leglátványosabb reklámfilmje, egyenesen a medencepartról!
Egy évvel ezelőtt bombaként robbant a hír: Eva Mendes lett…
Tovább olvasom >Elindult a HELL történetének legnagyobb nyereményjátéka
Minden eddiginél nagyobb és izgalmasabb nyereményjátékkal robban be a HELL…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >