Millió esély a nőkért a Henkellel
A Henkel Magyarország Beauty Care üzletágával idén csatlakozott a Henkel nemzetközi, számos országban már működő, Million Chances társadalmi célú kezdeményezéshez, mely hazánkban is a Schwarzkopf márka támogatásával valósult meg.
A Magyarországon Millió Esély a Nőkért néven futó program hosszú távú, komplex programokkal és kezdeményezésekkel azokat a nőket támogatja, akiknek az átlagosnál több segítségre van szükségük a boldoguláshoz. A Schwarzkopf Millió Esély a Nőkért programja azokért a nőkért jött létre, akiknek egy kicsit több segítségre van szükségük, hogy valóra válthassák álmaikat. Elismert és komoly szakmai hátterű, nőkkel foglalkozó hazai alapítványon keresztül támogatja őket céljaik elérésében. A program célja, hogy minden nőnek, aki kihívásokkal, nehézségekkel küzd, esélyt adjon, hogy személyes és szakmai céljait, álmait valóra válthassa. A Millió Esély a Nőkért kezdeményezés idén 5 millió forint pénzbeli és 10 millió forint termékbeli támogatást biztosított a Női Érdek Érvényesítő Szövetségnek.
„A Shwarzkopf Millió Esély a Nőkért hazai koncepciójának megalkotásakor először is azt gondoltuk végig, hogy mire van szüksége Magyarországon a hátrányos helyzetben élő nőknek. A problémák megértéséhez egy, a nők megerősítését és az esélyegyenlőséget zászlójára tűző szervezettel, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséggel vettük fel a kapcsolatot. Fontos volt számunkra, hogy a téma szakértőinek iránymutatásait figyelembe véve olyan ötleteket támogassunk, amelyek hosszú távon valóban hozzájárulhatnak az érintettek esélyeinek javulásához, vagy hogy hétköznapi módon fogalmazzak: a nők boldogulásához és boldogságához” – mondta Szak Zsuzsanna, Beauty Care üzletág igazgató.
Női Érdek Érdekérvényesítő Szövetségről
2003 óta működő szövetség nőjogi civil szervezetek országos ernyőszervezete, és az Európai Női Lobbi magyar tagja. Célja annak elősegítése, hogy a magyarországi nők minél boldogabb életet élhessenek, és hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség eszméje minél jobban érvényesüljön egyéni és társadalmi szinten egyaránt. A szövetség aktívan érvényesíti a döntéshozók felé tagszervezetei és az általuk képviselt nők érdekeit, figyeli az állam által vállalt, nőkre és gyerekekre vonatkozó nemzetközi emberi jogi egyezmények megvalósulását. Projektjein keresztül a szövetség jelenleg kiemelten foglalkozik néhány további témával, például a nők és férfiak egyenlőségével szembeni megnyilvánulásokkal és a civil tér szűkülésével, a korrupció nőkre gyakorolt hátrányaival, az energiaszegénység témakörével, illetve a nemek közötti egyenlőség támogatásával az oktatás területén. Még több információ: www.noierdek.hu
Kapcsolódó cikkeink
Ruhák, illatok, érzelmek
Hogyan lehet egy öblítő egyszerre hatékony, illatos és fenntartható? A…
Tovább olvasom >Eladja a Henkel észak-amerikai Retailer Brands üzletágát
A 2022 februárjában bejelentett portfólióoptimalizálási stratégiája keretében most megállapodást kötött…
Tovább olvasom >Optimistán szenvednek a márkák, sikertől duzzadnak a drogériák – Együtt okosodtunk (Business Days 2024 2. rész)
Közel 1100 „diák” iratkozott be az FMCG Szabadegyetemre, hogy szeptember…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >Húsvéti trendek: mit keresnek idén a vásárlók?
Tavaly márciusban, húsvét előtt közel 90 ezer doboz, azaz csaknem…
Tovább olvasom >