Milliárdos üzletkorszerűsítés Kaposváron
Önkormányzati tulajdonú belvárosi üzletek, zöldterületek újultak meg Kaposváron, a több mint egy éven át tartó, 1,1 milliárd forintos fejlesztés záróeseményét kedden tartották a somogyi megyeszékhelyen.
L. Balogh Krisztina, az építészeti és építésügyi helyettes államtitkárság főosztályvezetője, Kaposvár volt főépítésze az eseményen újságíróknak elmondta: a kivitelezés keretében 11 épülethez tartozó 19 üzletben cseréltek nyílászárókat, javították a hőszigetelést, korszerűsítették a fűtési rendszert, a portálokon a városarculathoz jobban igazodó reklámfelületeket alakítottak ki.
A Kaposvár egykori polgármesteréről, Németh Istvánról elnevezett fejlesztési program részeként megvalósult beruházásnak köszönhetően a város 11 pontján nőttek a zöldfelületek, megtörtént több tér, továbbá a Kossuth téri szökőkút és a Zsolnay-kút rekonstrukciója is, parkolókat alakítottak ki, 21 közterületi kamerát telepítettek – közölte.
L. Balogh Krisztina azt mondta, az összetett városrehabilitációs projekt eredményeként az érintett belvárosi üzletek vonzóbbak, fenntarthatóbbak, piacképesebbek lettek.
Tóth István, Kaposvár főmérnöke úgy véli, hogy a fejlesztés élénkíti a helyi gazdaságot, hozzájárul a jó közérzethez. Kitért arra, hogy a beruházás egy még folyamatban lévő homlokzatfelújítást is magában foglal, ehhez az üzletek feletti társasházak tulajdonosai 50 százalékos támogatást kapnak az önkormányzattól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: a hazai tulajdonú Biolab Zrt. új beruházása tovább erősíti a magyar orvostechnikai piacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a tavalyi negyedik negyedévben a beruházások teljesítménye 1,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: januárban az előző év azonos időszakához mérten 2,5 százalékkal visszaesett, az előző hónaphoz képest 1,5 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


