Fejleszt a Bock Borászat
A villányi Bock Borászat Kft. 1,6 milliárd forintot ruház be 2020 végéig, egyebek között prémium minőségű borok, szőlőlé, valamint hidegen szárított gyümölcstermékek piacra hozatala érdekében – olvasható a Portfolio.hu-n..
A közlemény szerint a társaság villányi telephelyén 650 millió forint vissza nem térítendő uniós fejlesztési forrásból, mintegy 670 millió forint hitelből és 25 százaléknyi önerő felhasználásával összetett élelmiszeripari beruházást indult el.
A társaság célja, hogy a beszerezni kívánt korszerű borászati feldolgozóeszközök, gépek és technológiai rendszerek termelésbe állításával fokozza az általa termelt borok minőségét, szélesítse a termékkínálatot, és az eddigieknél is magasabb presztízsű csúcsborokat is kínáljon. Emellett azok számára is kínálni fognak újabb termékeket, akik nem fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor az egészségtudatos táplálkozás hívei – tették hozzá. A mostani beruházás után villányi szőlőlével és liofilizált – hidegen szárított – gyümölcstermékekkel gazdagítják majd a boron kívüli üzletágat.
A beruházás részeként több mint 3700 négyzetméter alapterületű új üzem is épül Villányban.
A nyilvános cégadatok szerint tavaly a 2,5 milliárd forintnyi saját tőkével rendelkező Bock Borászat Kft. közel 1,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el 146 millió forint nyereség mellett. A társaság mintegy negyven embert foglalkoztat. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Közép-Kelet-Európai szinten is kiemelkedő beruházás indul Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Viski József: elkötelezettek vagyunk a szőlő- és borágazat támogatásában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Háromszoros jubileummal ünnepel Budapest Bornegyede
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tulajdonosi garanciával és megfizethető húsvéti bevásárlással készülnek a Breier Csoport CBA és PRÍMA üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális átalakulás zajlik a teljes élelmiszer‑értékláncban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


