Milliárdok juthatnak a magyar vállalkozásokhoz egy magyar pályázati platformnak köszönhetően
Elindult az ország első automatizált pályázati platformja, a Tender Match. A kezdeményezés Magyarország első olyan digitális platformja, amely automatizált rendszerrel köti össze a pályázni kívánó vállalkozásokat a releváns pályázatírókkal, tanácsadókkal és projektmenedzserekkel. A szolgáltatás a cégek számára teljesen díjmentes, a szakértők pedig előszűrt, valóban releváns megkereséseket kapnak. A cél: átláthatóbb, gyorsabb és hatékonyabb pályázati piac.
A szétszórt pályázati piac labirintusa
A magyar cégek jelentős része ma is azért marad ki elérhető forrásokból, mert a pályázati ökoszisztéma széttöredezett és nehezen követhető. Nem egyszerű eligazodni a különböző hazai, illetve uniós kiírások között, amelyek ráadásul többnyire különböző felületeken és szervezeteknél találhatóak: egyszerre kell figyelni őket, illetve könnyű elveszni a különböző feltételek, formai követelmények és határidők útvesztőjében. A piac szétszórtságát jól mutatja, hogy a Tender Match alapítója, Törzsök Jusztina 14 év tapasztalattal rendelkező pályázati szakértő szerint ma legalább 14 olyan forrás van, amelyet egy magyar vállalkozásnak folyamatosan szemmel kell tartania ahhoz, hogy biztosan minden pályázati lehetőségről időben értesüljön. A webalkalmazás ezt a folyamatos stresszt spórolja meg a vállalkozóknak, hiszen díjmentesen köti őket össze a profiljukhoz leginkább illő, releváns pályázatokkal és egyúttal pályázatírókkal, tanácsadókkal .
Gyakori probléma a szétszóródás mellett, hogy a vállalkozásoknak sokszor nincs idejük szakértőt keresni, vagy többször futottak irreleváns ajánlatokba. A Tender Match felületén a szakértők választhatják ki, hogy melyik pályázatban tudnak segíteni, ezért a cégeknek kizárólag a releváns szakemberek jelennek meg: ha többen is jelentkeznek egy adott projektre, ők dönthetik el, hogy kivel szeretnének együtt dolgozni.
A cégek és a szakértők is jól járnak
A Tender Match használata a vállalkozók számára díjmentes. A digitális automatizációnak köszönhetően a platform átláthatóan listázza az adott cég profiljához és jogosultságához illő pályázatokat.
Mit szűr automatikusan a rendszer?
- Saját tőke (kizárás: csak a negatív saját tőke)
- Átlagos statisztikai létszám
- Árbevétel
- Vállalkozásméret (mikro/kis/közép/nagy)
- Megvalósítás helyszíne / régió
- Ágazat (TEÁOR-logika)
A vállalkozások az alkalmazáson keresztül egyszerűen láthatják a hazai, EU-s, illetve közvetlen brüsszeli lehetőségeket, emellett pedig a rendszer összepárosítja őket a számukra legmegfelelőbb szakértővel, vagy pályázatíróval.
A platform a szakértők számára is átláthatóságot biztosít: a pályázatírók, tanácsadók és projektmenedzserek könnyedén beállíthatják a szakterületüket és vállalási fókuszukat. Egy helyen láthatják a leírásokat rövid, vizuálisan befogadható formátumú és könnyen értelmezhető formában üzleti nyelvű leírással, illetve csak előszűrt, számukra releváns megkereséseket kapnak a vállalatok részéről.
A pályázati környezet kulcspillanata
Felmerülhet a kérdés, hogy miért éppen most van szükség a Tender Match által biztosított gördülékeny, átlátható innovációra. A platform Magyarországon elsőként kínál strukturált, automatizált pályázati matching rendszert, amely nem véletlenül most született meg. Fontos kiemelni, hogy a következő időszakban jelentős intenzitással érkeznek innovációs, zöld átállási és digitalizációs célú források. Ezek a kiírások az elmúlt 1,5-2 évben szinte folyamatosan jelentek meg, jelenleg is számos aktív pályázat érhető el több forrástípusból. A 2027 utáni időszakban ráadásul nőni fog a közvetlen brüsszeli források súlya, ezekre a Tender Match pedig már most is nyitott, idővel pedig külön szegmens is lesz erre a webalkalmazásban.
A tudásmegosztás a cél
A Tender Match platformot Törzsök Jusztina, 14 év tapasztalattal rendelkező pályázati szakértő alapította. Jusztina egy olyan eszközt szeretett volna létrehozni, amelyen keresztül szakszerű és gördülékeny megoldást kínálhat azokra a problémákra, amelyekkel a karrierje során folyamatosan találkozik.
„Ha csak egy cég és egy pályázati szakértő egymásra talál a platformon keresztül, már megérte, de hiszem, hogy ez az egész szektor működését képes átalakítani.”
– emelte ki Jusztina a kezdeményezéssel kapcsolatban.
Jusztina mottója „A lehetőség önmagában semmi, a megoldás minden.” nemcsak a startup indítására, hanem az alkalmazás funkciójára is értelmezhető. Hisz abban, hogy a pályázati források számos cégnek lehetővé tehetik a következő lépés, vagy mérföldkő elérését, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy egy tapasztalt szakértő segítse őket a pályázás útján. A Tender Match célja, hogy jobbnál jobb lehetőségeket kínáljon az értékteremtő magyar vállalkozások számára és forrásokat teremtsen a cégek víziójának megvalósítására.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar export új lendületben: a közepes vállalatok egyre tudatosabban kezelik az árfolyamkockázatot, és új piacok felé nyitnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyre több segítséget ad a vállalkozásoknak az egy éve megújult Kamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar export új lendületben: a közepes vállalatok egyre tudatosabban kezelik az árfolyamkockázatot, és új piacok felé nyitnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elbizonytalanodási csapdában a kiskereskedelmi forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

