Jóval kevesebb halat eszünk, mint az uniós átlag
Az idei haltermés 21-22 ezer tonna lesz Magyarországon, mintegy 15 százalékkal kevesebb az átlagosnál, elsősorban a mostoha időjárás miatt – mondta Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének (Mahal) elnöke az MTI-nek.
A szakember közölte: Magyarországon egy ember évente átlagosan mintegy 4,2 kilogramm halat fogyaszt. A hazai fogyasztás mintegy felét a hazai termelésű halak adják. Magyarországon lényegesen kevesebb halat esznek az emberek, mint az Európai Unió más országaiban. A haltermelők célja, hogy a fogyasztás nőjön, és néhány éven belül 6 kilogrammra emelkedjen a magyar éves fejenkénti halfogyasztás.
Éves szinten az ágazat árbevétele 20-25 milliárd forint körül alakul. A magyarok jellemzően a karácsonyi ünnepkör idején fogyasztják el az éves mennyiség mintegy harmadát. Karácsonykor az emberek főként a pontyot keresik. Ez a halféle teszi ki a karácsonyi fogyasztás 85 százalékát. A fennmaradó hányadot egyebek között az afrikai és a szürkeharcsa, a busa és a süllő adja. A ponty kilója most 700-800 forint, de a szakember szerint közvetlenül az ünnep előtt néhány helyen az ár csökkenhet valamelyest – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >