Miből mennyi az elég? – válaszol Kovács András Péter
„A humor annyira a jelen és a pillanatnyi műfaja, így a jövőben én már nem fogok részt venni” – állítja a humorista
„Hofi Gézára még emlékezünk, de már a Fábry show-ra nem, abból már nincsenek klasszikus idézetek, pedig nagyon jó műsor volt. Szemernyi kétségem nincs arról, hogy én is el fogok múlni. Majd csinálok egy estet, amit elrakok egy széfbe és csak később 10 évvel a halálom után játszhatják le.” – kezdte a jövőről való beszélgetést Kovács András Péter, aki a legutóbbi vendége volt a FutureTalks Krizsó Szilviával podcastnak.
A humorista egyébként nem hisz abban, hogy a mesterséges intelligencia valaha is teljesen átvenné a viccgyártás szerepkörét. Kovács András Péter kiemelte, a stand up műfaj másról szól: „Abban a pillanatban, ahogyan a színpadra állok, valahogy megszületik a dolog, és létrejön a kapcsolat közöttem és a közönség között. Az agyban ott van a dopamin, az oxitocin – emiatt érezzük jól magunkat ezen a bolygón. Ezt beindíthatja, ha beszélgetünk valakivel egy jót, az emberi kapcsolatok, ha olvasunk valami jót, a szexualitás és a nevetés is. nem jó, ha mesterségesen jutunk örömhormonokhoz, például az alkohol jó fesztültségoldó, azonban hosszabb szinten megemeli a stresszhormontermelést, magasabb lesz a kortizolszintünk az alkoholfogyasztás miatt. Én is Igyekszem egészségesen táplálkozni, sokat mozogni és hogy ne keverjem össze a produktivitást a sok munkával. Tudnék napi 16 órát is dolgozni, de tudom mi az a megkeresett pénzmennyiség, amiből én kényelmesen elélek és tudom mi az a népszerűségi szint, ami megfelel és nem túl terhes. Még megveszik a jegyet az előadásra, de nem állítanak fel ebéd közben egy szelfi kedvéért.”
Kovács András Péter szerint egyébként a humor is változik, minden felgyorsult és ez is adaptálódik a világ új kihívásaihoz. Ráadásul az interneten nagyon meg kell küzdeni a figyelemért, sokszor igen rövid formátumokban. Ez szomorú és nehéz, nagyon nagy lett a zaj. Mindenki tartalmat gyárt és nagyon nehéz kitűnni ezekből. Ha kíváncsi arra, hogy mit hozhat a jövő a humor területén, mire legbüszkébb Kovács András Péter, akkor ne hagyja ki legújabb beszélgetésünket! Iratkozzon fel a FutureTalks podcastokra a Trade magazin youtube csatornáján, ahol érdekes archív anyagokkal, és izgalmas új beszélgetésekkel várjuk kéthetente, hétfő esténként: FELIRATKOZÁS
Kapcsolódó cikkeink
Jézus volt az első kommunikátor
Kőszegi András márkatanácsadó volt a Futuretalks Krozsó Szilviával podcastsorozatunk legutóbbi…
Tovább olvasom >Kánya Kata: mindenki felelős a saját életéért!
Kánya Kata nem kér a titulusokból, abban hisz, hogy mindenkit…
Tovább olvasom >Egy román munkavállaló mobilisabb, jobban beszél nyelveket, mint egy magyar
Többek között az okokról is mesélt Baja Sándor, a Randstad…
Tovább olvasom >További cikkeink
A német piacvezető drogéria, a dm technológiába és a vásárlási élménybe invesztál
A német drogériaóriás dm Közép-Európa szerte kezdi lekörözni az élelmiszer-kiskereskedőket.…
Tovább olvasom >