Mi lesz a vendéglátóiparral?
A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata. Közel 300 ezer embert foglalkoztat, a GDP 8-10 százalékát hozza. A vendéglátás a turizmus 40 százalékát teszi ki, mégis mostohagyereknek számít.
Az éttermeknek akár 28-30 százaléka is eltűnhet a válság és a kormányzati intézkedések miatt, ami 35-40 ezer munkavállalót érinthet – nyilatkozta az Origonak Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke. Háber szerint a vendéglátóipar túl van adóztatva, és az öt százalékos áfaemelés tovább ront a helyzeten. A hasonló szolgáltatásokat a környező országokban jóval alacsonyabb adó terheli: Ausztriában például 10, Olaszországban 9, Csehországban pedig 5 százalék a forgalmi adó mértéke. Magyarországon az áfaemelés után többe kerül majd a szállás és az utazás, a vendéglátósok költségei pedig akár harmadával is nőhetnek. Az ingatlanadó tervezett bevezetése további többletterhekkel jár. Pedig a vendéglátás megerősödése sok területen éreztetné hatását, a mezőgazdaságtól a feldolgozókon át a kereskedelemig.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >A csúf igazság – A nap képe
A problémáról nem tudunk újat mondani, de megoldást tudunk újat…
Tovább olvasom >