Évtizede is megvan már, hogy az újonnan nyitott vendéglátóhelyek között a mediterrán stílus kezdte felváltani Budapesten a pubokat. Utóbbiak persze nem tűntek el, de most biztosan elhagytunk egy mérföldkövet: a sokak által kedvelt, a Maros és a Csaba utca sarkán álló John Bull Automobile Pubot 16 év után a tulajdonosok átalakították, méghozzá alaposan: Mezzo Music Restaurant néven egészen másféle üzletet indítottak. Tipikus mai éttermet alakítottak ki, a 20-30-as évek Amerikáját idézni próbáló nagyterem mellett egy télikertté átalakított terasz „francia gyarmati hangulatot sugall” – ezt, nem járva még francia gyarmaton, mi a minimalista stílus egyfajta ázsiai irányzatának látjuk.

Mezzo Budapest
A működtetők nem bíztak semmit a véletlenre – kettősség jellemzi az étlapot is: megmaradtak a visszatérő törzsvendégek magyaros kedvencei az étlap egyik felében, a másikban a fúziós konyha remekei (az üzletvezető az indonéz vonalat emelte ki). A régi gárda mellé a siófoki Mala Gardenből importált séf napi ajánlatot is készít 3-4 főétellel és egy desszerttel. A lassan csökkenő sörfogyasztás miatt már a pubban a borra kezdtek koncentrálni a tulajdonosok, ma 70-féle borból áll a kínálat, a sörválasztékból kétféle Paulaner és a Guinness maradt. A hely hangulatát esténként – hetente ötször – az élő jazz-zene határozza meg.
Budapest XII., Maros u. 28.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >