Mezőgazdasági robotot fejlesztenek Észak-Amerikában
Együttműködési megállapodást írt alá a Growmark és a Solinftec. A Growmark egy olyan mezőgazdasági ellátó szövetkezet, amely az Egyesült Államokban és Kanadában működik, a Solinftec pedig egy a mezőgazdaság számára létrehozott technológiai szolgáltató, amely az ágazat hatékonyságának növelését tűzte ki maga elé célul. Az együttműködés célja, hogy egy új mezőgazdasági robotot alkossanak meg és hozzanak forgalomba – írja az agrarszektor.hu.

Adatgyűjtő mezőgazdasági robotot fejleszt két amerikai cég
A Growmark és a Solinftec bejelentette, hogy partnerséget kötnek egy egyelőre még név nélküli mezőgazdasági robot kifejlesztésére és forgalomba hozatalára – írta meg a TechCrunch. A robot prototípusa már elkészült, az év hátralévő része már a terepi tesztelés jegyében fog telni. A Growmark és a Solinftec azt reméli, hogy valamikor a 2023-as év során piacra dobhatják a kész gépet.
A robot képes arra, hogy hatékonyan, önállóan körbejárja a szántóföldet. Közben rögzít olyan dolgokat, mint például a termés egészsége és tápanyagfelvétel, de figyel a potenciális problémákra, például a kártevőkre és a gyomokra is. Ezeket az információkat összegyűjti, és intézkedés céljából elküldi a gazdálkodónak.
Ez az élvonalbeli technológia segíteni fog a mezőgazdasági megoldások fejlesztésében és a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok támogatásában. A Growmarkkal közösen a továbbiakban is azon fogunk dolgozni, hogy támogassuk a gazdálkodókat abban, hogy megragadják a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket
– mondta Daniel Padrão, a Solinftec vezérigazgatója.
A hatalmas földterületek mikroszintű megfigyelése rendkívül nehéz feladat, és sokszor azt jelenti, hogy meg kell várni, hogy a veszélyeztetett területeken tényleges problémássá váljon a helyzet, mielőtt megfelelően kezelnék azokat. Számos különböző megoldási lehetőség van ezen a téren, a robotoktól a drónokon át a műholdas képalkotásig. A Growmark és a Solinftec robotja erre kínál majd egy lehetséges alternatívát. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
