Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Mezőgazdasági pályaorientációs hetet szervez általános iskolásoknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a programokkal a gazda és az állattartó szakmunkás szakképzéseket szeretnék népszerűsíteni.
A NAK képzési igazgatósága a kamara Bács-Kiskun megyei szervezetével, illetve a kiskunfélegyházi mezőgazdasági és élelmiszeripari középiskolával közösen július 16-20. között első alkalommal rendezi meg a szakmák élményalapú megismerését előtérbe helyező pályaorientációs hetet Kiskunfélegyházán.
A NAK hétfői közleménye szerint a Szakmakóstoló elnevezésű, újszerű kezdeményezés keretében a szakképző iskolán kívül a programba a duális képzésben részt vevő gazdálkodókat is bevonják. A szakmai napokon az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulók számára lehetőség nyílik a szakképző iskolában és a tangazdaságban, valamint a gazdálkodóknál bekapcsolódni a munkafolyamatokba, és a gyakorlatban is megismerkedhetnek a szakmai tevékenységekkel.
A pályaorientációs hét során sok érdekes, a szakképesítések megismerését segítő program várja a résztvevőket, egyebek mellett a termőföld megismerése, határszemle, talajvizsgálat, magültetés, lófajtákkal ismerkedés, lóápolás, lógondozás, lovaglás, de kiróbálhatják a fogathajtást, és részt vehetnek a napi almozásban, takarmányozásban. Lesz kalácsfonás, mézeskalács-készítés, gyümölcsszedés, a leszedett gyümölcs lekvárként vagy befőttként való eltétele, termékek kóstolása, szabadulószoba, kincskeresés, továbbá péküzem, illetve cukrászműhely meglátogatása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
