Mezőgazdasági ösztöndíjpályázatot hirdetett meg a K&H
Az idén is meghirdette A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot a K&H Bank Zrt. – közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
A támogatás a fiatal szakemberek tanulmányát, kutatását segíti, hogy hozzájárulhassanak a mezőgazdaság fenntartható fejlődéséhez. Az ösztöndíjra PhD, mester-, valamint alapképzésen tanuló hallgatók jelentkezhetnek szeptember 30-ig – írták.
A közlemény a mezőgazdaság szempontjából meghatározónak nevezte a legújabb technológiák alkalmazását, hiszen azok rugalmas és környezetkímélő termelést tesznek lehetővé. Becslések szerint a digitális megoldások már a közeli jövőben legalább 60 százalékkal javíthatják a termelés hatékonyságát – indokolták a korszerűsítést.
A K&H 2015 óta hirdeti meg a támogatást, és eddig összesen 6,8 millió forinttal segítette az agrár-felsőoktatásban tanuló nyertesek kutatómunkáját – olvasható a kiírást tartalmazó honlapon. Jelezték, hogy az idei pályázat a körforgásos gazdaságra összpontosít, tehát egyebek között a természeti erőforrások felelős felhasználásához, a pazarlás csökkentéséhez, hulladékok újrahasznosításához várnak újító ötleteket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magosz-NAK: elfogadhatatlan Brüsszel nyomásgyakorlása a Mercosur-megállapodás kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hagyomány és innováció: Az ország legszebb gyümölcstermesztő birtokának adott át díjat a Greenman
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >