Mesekönyveket ajándékoz a magyar óvodásoknak a Rossmann
Közel 3 ezer magyarországi óvoda polcaira kerülhet fel a Rossmann alapító-tulajdonosának mesekönyve, amely a környezetvédelemre hívja fel a figyelmet. A drogérialánc szívügye a fenntarthatóság, az erről szóló edukációban pedig kiemelt szerepet szán a legkisebbeknek. A hazai intézményekbe ezért a vállalat idén augusztusban maga juttatja el a mesekönyveket, továbbá egy gyerekeknek szóló rajzpályázatot is indít, amelyre augusztus végéig várja az alkotásokat.

Óvodás korban is fontos a könyvek szeretete
A Rossmann Magyarország közel 3 ezer óvodai nevelést is folytató intézmény számára ajánlott fel egy-egy példányt Dirk Rossmann, a Rossmann alapító-tulajdonosának első mesekönyvéből. A könyv kifejezetten a legkisebb korosztály számára készült, hogy útmutatóul szolgáljon a fenntartható életmódhoz. A Tintoretto és barátai című edukációs mese olyan témákra hívja fel a figyelmet, mint a fenntarthatóság, a környezetvédelem vagy a klímaváltozás, amelyek a vállalat számára is kiemelten fontos területek.
„Úgy gondoljuk, hogy ezekkel a témákkal célszerű minél korábban, akár már óvodás korban, az életkoruknak megfelelő formában megismertetni a gyerekeket, hiszen a legkisebbek edukációjával sokat tehetünk egy fenntarthatóbb jövőért”
– emelte ki Flórián László, a Rossmann ügyvezető igazgatója.
Mesék a környezetvédelemről
A könyv karakterein keresztül a gyerekek megtapasztalhatják, hogyan válhatnak ők maguk is felelős fogyasztóvá, és milyen lépéseket tehetnek a hétköznapokban a környezetvédelemért. A német bestsellerszerző első gyerekkönyvét Nádori Lídia fordította magyarra, a meséket pedig Pásztohy Panka illusztrációi egészítik ki.
„Bízunk benne, hogy a mese öröme mellett a gyerekek a nevelőkkel közösen beszélgetnek is a könyvben feldolgozott témákról, hiszen a mű célja, hogy fejlessze a kicsik empátiáját és már kiskortól kezdve beléjük ültesse a tudatosságot, amely elengedhetetlen a jövő generációinak jólétéhez”
– tette hozzá Németh Kornél, a Rossmann ügyvezető igazgatója.
Rajzpályázat a legkisebbeknek
A könyvhöz kapcsolódóan a Rossmann egy rajzpályázatot is hirdetett, „Légy zöld szuperhős!” címmel, amely keretében arra kéri a 3-14 év közötti gyerekeket, hogy rajzokkal mutassák meg, hogyan lehet óvni a környezetet, és mit tesznek ők maguk a környezetvédelemért. Az idén 30 éves Rossmann 30 nyereménnyel jutalmazza a legjobb alkotásokat: a gyerekek a nyíregyházi Sóstó-Zoo Ócenáriumba, a Fővárosi Állat-és Növénykertbe és a Tropicarium cápás állatkertjébe nyerhetnek családi belépőt.
Emellett minden nyertes megkapja a Tintoretto és barátai egy példányát, továbbá egy festő-színező rajzkészlettel és egy saját márkás ajándékcsomaggal is gazdagodhat. Ráadásként a nyertes rajzokat a Rossmann az online magazinjában is megjelenteti. A pályázatokat a https://rajzpalyazat.rossmann.hu/ oldalon várják 2023. augusztus 1-31. között.
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >A dm hazai napelempark segítségével zöldül tovább
A dm 2025. márciustól a leghatékonyabb és legmodernebb hazai napelemparkból,…
Tovább olvasom >Újra Baba-Mama Kuponnapok, idén akár 50%-os kedvezmény is várja a családokat!
2025. május 8. és 11. között ismét megrendezésre kerül a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >