Mérséklődött az Origo-kosár ára
Az Origo legfrissebb árkörképe igazolni látszik azt a tézist, hogy a fogyasztás folyamatos csökkenése miatt egyre szűkülő kiskereskedelemben nem lehet érvényesíteni az áfaemelést.
Az internetes portál az általa összeállított „kosárral” augusztus végén is végigjárta Budaörs és környéke hipermarketeit, a településen lévő Aldit, a gazdagréti Penny Marketet és a Lidl nagytétényi egységét. A felmérés szerint nyoma sincs az áfaemelés árnövelő hatásának, sőt, az Origo-kosár átlagértéke 7 százalékkal csökkent júliushoz képest.
Megerősíti a felmérés eredményét, hogy a júliusi inflációs adat messze elmaradt a várakozásoktól, az elemzők által várt több mint 6 százalékkal szemben mindössze 5,1 százalékkal nőttek az árak a 12 hónappal korábbi szinthez képest.
Az inflációs adattal összefüggésben felvetődött, hogy a vállalkozások több hónap alatt építik be az áfaváltozást az árakba, a mostani felmérés azonban azt mutatja, hogy augusztusban szó sem volt ilyesmiről.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkopott a Labubu-láz: zuhannak az árak a másodpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >