Mérséklődött a cseh gazdasági növekedés a második negyedévben
A második negyedévben 2,4 százalékra mérséklődött az első negyedévi 4,1 százalékról a cseh gazdasági növekedés éves összehasonlításban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában azzal, hogy pontosított becslésről van szó.
Mindezek ellenére a statisztikusok és a gazdasági elemzők arra számítanak, hogy a bruttó hazai termék (GDP) az egész évben az idén valamivel három százalék felett fog növekedni.
Negyedéves összehasonlításban a GDP-növekedés 0,7 százalékot tett ki.
A lakosság jövedelme éves szinten a második negyedévben 2,7 százalékkal emelkedett, negyedéves összehasonlításban pedig 1,4 százalékkal. Emelkedett a lakossági fogyasztás és a megtakarítások összege is, mégpedig éves szinten 9,8 százalékkal – közölte Vladimír Kermiet, a statisztikai hivatal illetékes szakmai igazgatója.
Az alkalmazottak átlagbére a második negyedévben 32 878 koronára (397 823 forint) emelkedett, az előző negyedévhez viszonyítva 1,8 százalékkal.
A cseh gazdaságban megvalósított beruházások éves szinten a második negyedévben 0,6 százalékkal voltak megasabbak. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026 a körforgásos gazdaság éve lehet: készen állunk a fordulatra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyolc magyar energetikai beruházást támogat az EP szakbizottsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
